Már 25 ezer külföldi harcol az Iszlám Állam soraiban

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került jelentésszerint több mint 100 országból 25 ezer ember csatlakozott már az Iszlám Államhoz,az an-Nuszra Fronthoz és más iszlamista szervezetekhez, elsősorban Szíriában és Irakban. A jelentés szerint tavaly nyártól idén márciusig világszerte 70 százalékkal nőtt a terrorszervezetekhez és szélsőséges milíciákhoz csatlakozó külföldiek száma.

A világszervezet arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy tegyen további lépéseket a külföldről csatlakozók hullámának megfékezéséért. Az ENSZ BT ülésén Jürgen Stock, az Interpol nemzetközi rendőrszervezet főtitkára azt mondta, hogy fokozni kell az ENSZ-tagországok közötti együttműködést, mindenekelőtt a kiinduló és a tranzitországok közötti adatcserét, erről pedig végül elnöki nyilatkozat is született - írja az Index.

Legutóbb pénteken tartóztattak fel a dzsihádistákhoz csatlakozni kívánó külföldieket. Ausztráliában 12 nőt fogtak el, akik az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni, egyikük még a gyermekét is hátrahagyta az ügyért. A dzsihadistákhoz csatlakozó külföldiek nagy része Tunéziából és Szaúd-Arábiából származik, de jelentős számban képviseltetik magukat az uniós országokban élők is: becslések szerint Franciaországból 900, Belgiumból majdnem 400 önkéntes jutott el a Közel-Keletre, a legtöbben valószínűleg Nagy-Britanniából származnak, több ezren is lehetnek. Nem véletlen, hogy egyes országok attól félnek, hogy a visszatérő harcosok nemzetbiztonsági fenyegetettséggel járnak.

Kimaradt?