Ámokfutóvá vált egy dél-koreai katona

Egy társát szándékosan agyonlőtte és három másikat megsebesített egy hadgyakorlat során, majd végzett magával egy dél-koreai tartalékos katona.

A katona egy kötelező hadgyakorlaton vett részt egy szöuli kiképzőközpontban, ahol helyi idő szerda délelőtt egy K-2-es típusú gépkarabéllyal tüzet nyitott a többi gyakorlatozó tartalékosra, majd megölte magát. Négy áldozatát kórházba szállították, de közülük egy belehalt sebesüléseibe. Egy másik sebesült válságos állapotban van - közölte a dél-koreai hadsereg szóvivője.

Dél-Koreában korábban már több hasonló ámokfutást követtek el jellemzően fiatal katonák. Tavaly júniusban egy sorkatona öt társával végzett és másik hetet megsebesített az ország északi határánál. 2011-ben a tengerészgyalogság egy 19 éves tizedese négy társával végzett, 2005-ben pedig egy közlegény nyolc alvó társát ölte meg. Ez utóbbi két ámokfutót halálra ítélték, bár máig sem hajtották végre egyik ítéletet sem.

Dél-Koreában minden egészséges férfinak két évig kell szolgálnia a hadseregben 18 és 35 éves kora között, hogy fent tudják tartani a fegyveres erők 600 ezer fős létszámát a határ túloldalán fegyverben álló 1,2 millió észak-koreai katona elrettentésére. A sorkatonák leszerelés után nyolc évig tartalékosok maradnak, és minden évben részt kell venniük egy kötelező gyakorlaton. A tréningeken az első hat év során éleslövészetet is gyakorolnak.

A két Korea jogilag a mai napig háborúban áll, mivel az 1953-ban véget ért háború után békeszerződés helyett csak fegyverszüneti megállapodás született.

Kimaradt?