Kárpátalján nincs áruhiány és lassan csökken a kenyér ára is

Ukrajna többi megyéjéhez képest Kárpátalján továbbra is nagyon drága a kenyér, de a hatóságok intézkedése nyomán már elkezdett csökkenni az ára, és pánikra sincs ok, mert Ukrajnában nem lesz gond az élelmiszerekkel – jelentette ki kedden Vaszil Hubal, Kárpátalja megye kormányzója.

Ungvári sajtótájékoztatóján a megyei vezető elmondta, hogy a hatóságok tárgyalásokat kezdeményeztek a sütőipari vállalatok vezetőivel. Ennek köszönhetően már több járásban csökkenni kezdett a kenyér ára, és valamivel olcsóbb lett a liszt is.

A magasba szökött árak miatt az utóbbi két hétben Kárpátaljára a szomszédos nyugat-ukrajnai megyékből kezdtek el pékárut szállítani, jóval olcsóbban. A hegyvidéki szanatóriumok és szállodák jelentős része már a Kárpátokon túli térségből szerzi be a pékárut.

Hubal azt ígérte, hogy a kormány az üzemanyagok, vetőmagok, műtrágyák és növényvédő szerek árának ugrásszerű növekedése miatt támogatni készül a mezőgazdasági termelőket, de ennek módja egyelőre nem ismeretes. Ugyanakkor a háztáji gazdaságok nem számíthatnak állami segítségre - közölte.

A kárpátaljai üzletekben nincs hiány az egyéb élelmiszerekből vagy más árucikkekből sem, de az árak országos viszonylatban magasak. Míg Ukrajnában februárban átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak, addig Kárpátalján – az ország minden más megyéjét megelőzve – a drágulás 8 százalékot tett ki.

Az ukrán nemzeti valuta, a hrivnya február végi rohamos értékvesztése után mostanra stabilizálódott az árfolyam, és valamivel csökkentek az árak a megyében. A csökkenés az üzemanyagok esetében a legfeltűnőbb, a 95-ös benzin ára például a korábbi 28 hrivnyáról március közepére 20 hrivnyára esett. Ebből a benzinfajtából az autósok csak 140 litert tankolhatnak, ennek ellenére nincs szemmel látható forgalomcsökkenés a megye utjain. (Kárpátalján egyébként 2800 hrivnya az átlagbér.)

Márciusra ugrásszerűen megdrágultak Ukrajnában a gyógyszerek is, különösen az importból származó készítmények. A kárpátaljai gyógyszertárakban nem tapasztalható hiány orvosságokból, ugyanakkor a vásárlók nagy része inkább a hazai gyártású, olcsóbb és gyakran gyengébb minőségű készítményeket keresi.

Szakértők szerint a már most is megélhetési nehézségekkel küszködő lakosság eddigi megpróbáltatásai csak a kezdetet jelentik, hiszen Ukrajnában, ahol az idén befagyasztották a béreket, nyugdíjakat, és keddtől 15 százalékkal csökkentik a dolgozó nyugdíjasok járandóságát, márciustól 60 százalékkal többet kell fizetni az áramért, áprilistól pedig 3–6-szorosára nő a földgáz ára. Rohamosan drágul a tömegközlekedés is, múlt vasárnaptól 60 százalékkal kerülnek többe a helyiérdekű vonatjegyek, ráadásul Kárpátalján a februári 20 százalékos növekedés után áprilistól 25 százalékkal emelkedik a városközi és elővárosi buszjáratok viteldíja.

Jelentős terhet ró majd az ukrajnai családokra, hogy ősztől fizetősek lesznek az eddig ingyenes tankönyvek. Egy tankönyvcsomag elviheti akár a havi átlagbér felét is. Az oktatási minisztérium azt ígéri, hogy a nemzetiségi, közte a kárpátaljai magyar iskolák tanulói számára az állam kompenzálja a kis példányszám miatt igen nagy önköltségű nemzetiségi nyelvű tankönyvek árát, így ugyanannyit kell majd fizetniük, mint az ukrán iskolák diákjainak.

Kapcsolódók

Kimaradt?