Egyiptomnak új fővárosa lesz, a szerződést már aláírták (VIDEÓ)

Új egyiptomi közigazgatási főváros létrehozásáról írt alá szerződést Kairó és az Egyesült Arab Emírségek szombaton a Sarm-es-Sejkben jelenleg zajló, háromnapos nemzetközi gazdasági konferencián.

A hatalmas beruházás helyszíne a Kairó és a Vörös-tenger közötti sivatagi régióban, a jelenlegi fővárostól keletre lesz. Az egyiptomi lakásügyi miniszter, Mosztafa Madbúli szerint a parlamentet, csakúgy mint a többi közigazgatási szervet, valamint a külföldi követségeket is az új fővárosba telepítik majd, amelynek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Madbúli Sarm-es-Sejkben elmondta, hogy az öttől hét évig terjedő idő alatt megvalósítandó, 42 milliárd dolláros projekt két fő célja a zsúfolt jelenlegi főváros tehermentesítése, és az egyiptomi gazdaság fellendítése. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a krónikus túlnépesedéstől szenvedő Kairóban jelenleg 18 millióan laknak, de ez a szám 2050-ig elérheti a 40 milliót is.

Egyes források szerint a Nílus nyugati partján fekvő gízai városrészekkel és a többi elővárossal együtt már most 40 millióan lakják a túlterhelt metropoliszt.

http://www.youtube.com/watch?v=MK1AkKdYIDY&feature=youtu.be

A 2000 oktatási intézménynek és több mint 600 egészségügyi központnak otthont adó, 700 négyzetkilométer területű mesterséges település 5 millió embernek nyújt majd állandó lakóhelyet. A közigazgatási kerület mellett található majd a bevásárló utcákkal átszőtt városközpont, és külön technológiai, egészségügyi, szabadidő és lakónegyedek épülnek. Ez utóbbiakat a különböző társadalmi rétegek eltérő igényeinek megfelelően alakítják majd ki.

Az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő és Mohamed bin Rásid Ál Maktúm dubai emír jelenlétében szentesített "megaberuházásról" készült filmecske szerint a városból nem hiányoznak majd a vallási központok sem.

A Kairóval és a Vörös-tengerrel is szerteágazó úthálózattal összekötött közigazgatási főváros körüli munkálatokat az emírségi befektető, Mohamed el-Abbár felügyeli.

Az ambiciózus tervvel kapcsolatban egyes megfigyelők arra emlékeztettek, hogy már így is számos hatalmas projekt szünetel az észak-afrikai országra jellemző szövevényes bürokrácia miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?