Cameron: a királynő „szinte dorombolt örömében”

A brit uralkodó „nagyon boldogan” fogadta a hírt, hogy a skót függetlenségi népszavazáson az elszakadást ellenzők győztek – ezt David Cameron brit miniszterelnök fedte fel akaratlanul a nyilvánosság előtt.

Cameron, aki New Yorkban tartózkodik, Michael Bloomberg volt New York-i polgármesterrel beszélgetett egy keddi rendezvényen, nem számítva arra, hogy szavai eljutnak a helyszínen tartózkodó forgatóstábok mikrofonjaiba is.

A brit kormányfő a BBC által bejátszott felvételen jól hallhatóan kijelenti Bloombergnek, hogy amikor a hírrel felhívta II. Erzsébet királynőt, az uralkodó „szinte dorombolt örömében” a telefonban. „Soha nem hallottam még senkit ennyire boldognak” – tette hozzá.

Cameron kijelentései a brit protokolláris előírások súlyos megsértését jelentik. Nagy-Britanniában törvényerejű szokásjog ugyanis, hogy a királynő és mindenkori miniszterelnöke beszélgetéseinek részleteit soha egyik fél sem tárja a nyilvánosság elé, még véletlenül sem, ahogy most Cameron tette.

A brit kormányfő Bloombergnek - a BBC által elkapott beszélgetésfoszlányok szerint - igen kritikus megjegyzésekkel illette a közvélemény-kutatókat is, amiért azok a skóciai népszavazási kampány utolsó napjaiban rendkívül szoros versenyt jeleztek, sőt egyikük egy időre a függetlenségpártiak előnyét is kimutatta.

„Végül nem volt ennyire szoros (az eredmény) (...), de beperelem (a közvélemény-kutatókat) a gyomorfekélyemért, amit miattuk kaptam (...) voltak nagyon idegesítő pillanatok" – mondta a brit kormányfő Michael Bloombergnek.

A királynővel folytatott beszélgetésről Cameron által mondottakat az udvar a részletek kedd esti nyilvánosságra kerülése után nem kommentálta.

A királyi család minden belpolitikai kérdésben hivatalosan szigorúan semleges álláspontot foglal el, ám a skót népszavazás ügyében nem ez volt az első olyan kiszivárgott részlet, amely arra utalt, hogy a királynő a brit unió fenntartását pártolta.

A népszavazás előtt megjelent egybehangzó brit sajtóértesülések szerint a brit kormányfővel folytatott magánbeszélgetésein az uralkodó egyértelműen hangot adott ennek az álláspontjának. A brit lapok udvari forrásai szerint a királynőt rendkívüli módon aggasztotta a skót függetlenségpártiak lendületes előretörése a referendum előtti hetekben.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?