Gyurcsány négy év múlva már kormányozna

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint lezárult a Demokratikus Koalíció életének első szakasza, a DK megalapítása után két és fél évvel felnőtt középpárttá, a magyar politikai közélet egyenrangú szereplőjévé vált. A párt elnöke, volt kormányfő erről szombaton, a pártértekezlet közben tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

A politikus úgy fogalmazott: büszke arra, hogy a DK a demokratikus baloldal legdinamikusabban fejlődő pártja, a legkiszámíthatóbb politikával. Az viszont nem változik, hogy "Orbán rendszerének legádázabb ellenfelei fogunk maradni" mondta, hozzátéve: a cél az, hogy a következő négy évben kormányzóképes erővé váljanak.


Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy július 12-én a DK "utcára hívja a demokratákat", hogy élesen forduljanak szembe a kormány filozófiájával és intézkedéseivel.

Kimaradt?