Kitessékelték Ukrajnából az orosz tévé Kárpátalján forgató stábját

Kitessékelték Ukrajna területéről a Rosszija orosz állami televíziós csatorna egyik forgatócsoportját, amely a kárpátaljai Beregszászon készített riportot - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség hétfőn.

Az orosz Állami Televízió- és Rádiótársaságnál megerősítették, hogy munkatársaik elhagyták Ukrajnát, de közölték, hogy ez csak az egyik forgatócsoportjuk, amely Ukrajnában dolgozik. A többi folytatja munkáját. A tévések azóta megérkeztek Moszkvába.

Kszenyija Kibkalo, a televízió kárpátaljai különtudósítója a Rosszija 24 hírtelevíziónak arról számolt be, hogy ungvári lakására egyenruhás emberek érkeztek, akik azt állították, hogy a rendőrségre bejelentés érkezett, miszerint az orosz újságírók állítólag súlyos bűncselekményt követtek el. Az újságírónőt a rendőrségre vitték, ahol kihallgatták. Arra voltak kíváncsiak, miért érkezett Ungvárra és mely településeken járt. Ezt követően alá akartak vele íratni egy határozatot, amelyben etnikai gyűlöletkeltéssel, a szeparatizmus elősegítésével, valamint az ukrajnai helyzet megingatásával vádolták. Büntetőeljárást akartak ellene indítani, és közölték, ha hétfőig nem hagyja el Ukrajnát, kiutasítják az országból. Az orosz tévések a tőlük korábban elkobozott eszközöket visszakapták, de a kamerával rögzített felvételeiknek csak egy része maradt meg, a többit letörölték.

A forgatócsoportnak a hatósági eljárást megelőzően ugyanakkor sikerült elküldenie a Beregszászon felvett riportot Moszkvába. A felvételeket Dmitrij Kiszeljov Kremlhez hű televíziós személyiség Vesztyi Nyegyeli című, a Rosszija 1-es csatornán futó vasárnap esti magazinműsorában, majd a késői órákban a Rosszija 24 hírtelevízióban is bemutatták. Kiszeljov tavaly december óta az Oroszország Ma állami sajtóvállalat vezetője.

A műsorvezető azzal vezette fel a riportot, hogy márciusban 40 kárpátaljai magyar szervezet követelte a kijevi hatalomtól, hogy védje meg őket a fegyveres radikálisoktól. Ugyanakkor "Kijevben nem bízva Magyarország úgy döntött, hogy maga veszi védelme alá az ukrajnai magyarokat" - tette hozzá. Kiszeljov utalt Orbán Viktor miniszterelnök beiktatási beszédére. Az orosz tévés azt mondta: "Semmibe véve az Európai Uniót, elutasítva az úgynevezett közös külpolitikát, Orbán Viktor határozottan kijelentette, hogy a kárpátaljai magyar közösségnek joga van az autonómiára, az önrendelkezésre és a kettős állampolgárságra."

A Beregszászon készült orosz televíziós riportban egyebek között bemutattak egy lakodalmat, beszámoltak arról, hogy a régióban budapesti időszámítás szerint élnek az emberek, a közigazgatási épületeken ukrán és magyar zászló leng, a feliratok magyar és ukrán nyelvűek. Mások mellett megszólaltattak egy Lukács Ibolya nevű asszonyt, aki érti az ukránt, de magyarul és oroszul beszél, és elmondta: "ami most történik, az nem jó, elfogadjuk azt az életet, ami van, csak ne legyen háború".

A riport szerint a változásoktól félő emberek miatt megnőttek a sorok Magyarország beregszászi konzulátusánál, ahol az emberek vízumért, illetve inkább magyar állampolgárságért, új útlevélért állnak sorba.

Kapcsolódók

Kimaradt?