Utcára vonulnak Pozsonyban Zsák Malina Hedvig mellett

Tüntetést szervez a Zsák Malina Hedvig elleni vádemelés és a szlovákiai igazságszolgáltatásban uralkodó állapotok miatt a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala - közölte az MTI-vel szerdán a szervezet szerdán. A civil ernyőszervezet és a szlovákiai magyarság politikai érdekképviselete által karöltve szervezett tüntetésre a tervek szerint április 30-án Pozsonyban a Vármegyeház téren kerül sor este hat órától.

A "Ma Hedvig, holnap te? Önkény helyett igazságot!" jelszóval meghirdetett megmozdulás célja, hogy felhívja a figyelmet Hedvig sorsára, akárcsak a szlovákiai igazságszolgáltatás általános működését jellemző visszásságokra - olvasható a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának sajtóközleményében.

Zsák Malina Hedvig ellen hamis tanúzás vádjával a szlovák főügyészség április 2-án emelt vádat az ügyében illetékes nyitrai járásbíróságon. A fiatal nő ellen - akit vallomása szerint 2006-ban Nyitrán még diáklányként azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán - 2007-ben indított eljárást a szlovák főügyészség. A rendőrség ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy az eset - a lány megverése - nem történt meg, legalábbis nem úgy, ahogy a nő vallotta.

A vádemelés ellen több felvidéki magyar szervezet és a Szlovákiai Helsinki Bizottság is tiltakozott, alaptalannak nevezve a nő ellen felhozott vádat. A magyar külügyminisztérium megdöbbenését fejezte ki a vádemelés miatt, és bejelentette: Magyarország a konzuli védelmet fog biztosítani az ellene folyó eljárás további szakaszaiban a tavaly decemberben magyar állampolgárságot felvett nőnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?