Eljárást indított a párizsi ügyészség az eltűnt utasszállító ügyében

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával előzetes eljárást indított a francia ügyészség a Malaysian Airlines malajziai légitársaság három nappal ezelőtt eltűnt utasszállító repülőgépe ügyében - közölték kedden francia igazságügyi források.

A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó repülőgép helyi idő szerint szombat hajnalban, a felszállás után két órával tűnt el, fedélzetén 239 fővel. A 12 fős személyzet mellett 227 utas tartózkodott a gépen, akik közül négyen francia állampolgárok voltak, ezért a francia törvények szerint az eljárást automatikusan meg kellett indítani Franciaországban. Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet azt közölte, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem valószínű, hogy terrorcselekmény történt.

Ugyanakkor a Daily Mail arról számolt be, hogy az eltűnt gépen tartózkodó utasok mobiltelefonjai kicsengenek a hozzátartozók szerint. 

Kapcsolódók

Kimaradt?