Munkatáborba küldi Kim Dzsong Un a kivégzett nagybácsi rokonait

A börtön táborok mostanában Csang Szong Tek rokonokkal telnek Észak-Koreaában. Az ifjú diktátor Kim Dzsong Un nagybátyját két hete végezték ki, miután rögtönítélő bíróság mondta ki róla, hogy az államhatalom ellen szervezkedett, és még kapitalista értékeket is vallott halmazatként.

Nem sokkal ezután pedig az ország sajtóarchívumaiból törölték ki a bukott rokonnal kapcsolatos híradásokat évtizedekre visszamenőleg. A Kúrír által idézett Daily Telegraph most az írja, az elbukott Tek több száz rokona került most börtöntáborokba. És itt a szám igazán meglepő, az ugyanis, hogy valakit elítélnek általában magával hozza a következményt, hogy a családtagoknak is bűnhődniük kell a kommunista országban.

A családtagok összeszedése már a Csang Szong Tek kivégzésének napján megkezdődött – írja a brit lap -, mert katonai alakulatok indultak szerte az országba, hogy lista alapján vegyenek őrizetbe mindenkit, aki ápolhatná a Kim Dzsong Un nagybátyjának emlékét. A rokonság, és így a bebörtönzöttek nagy száma éppen abból adódik, hogy nagyon távoli, több generációs különbséggel vérrokonnak számító embereket is büntet a rezsim.

A börtön táborok halálig tartó büntetést jelentenek Észak-Koreában. Vannak szerencsések, akik ha önként jelentkeznek átképzésre, kiszabadulhatnak ugyan ezekről a helyekről, azonban rájuk is életfogytig tartó kényszermunka vár egy bányában vagy egy nagy állami gazdaságban.

Kapcsolódók

Kimaradt?