Az orosz szakértők kizártnak tartják, hogy Arafatot megmérgezték
Nem mérgezhették meg Jasszer Arafatot polóniummal - állította kedden az orosz Szövetségi Orvosbiológai Ügynökség (FMBA) vezetője.
Vlagyimir Ujba azt mondta, hogy az orosz szakértők, akik alaposan megvizsgálták a palesztin vezető holttestének maradványait, a kapott mintákban nem találták a sugárzó anyagnak, a 210-es polóniumnak a nyomát.
A The Lancet című brit orvosi szaklap hétfőn arról számolt be, hogy a 2004-ben elhunyt Jasszer Arafat személyes tárgyait vizsgáló svájci szakértők megerősítették annak a lehetőségét, hogy a néhai palesztin elnököt radioaktív anyaggal megmérgezték. A lausanne-i egyetemi kórház sugárfizikai intézetének szakértői szerint a vért és vizeletet tartalmazó leletek a normál értékekhez képest megmagyarázhatatlan és magasabb radioaktivitást mutattak a 210-es polóniumból.
A palesztin vezető 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban: hasi fájdalmakra panaszkodott, de láza nem volt. Onnan szállították egy Párizs melletti katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. A francia orvosok tiszteletben tartották a család kérését, így nem hoztak nyilvánosságra részleteket Arafat állapotáról, és fel sem boncolták.
Arafat halála után azonban szinte azonnal találgatások kaptak lábra, miszerint a politikust állítólag az izraeliek ölték meg. A palesztin elnök földi maradványait özvegye engedélyével 2012 novemberben hantolták ki Rámalláhban. Mintegy hatvan mintát vettek a maradványokból, majd azokat a felkért svájci, francia és orosz szakértők között elosztották. A vizsgálatot szigorú titoktartás mellett, egymástól függetlenül, külön-külön végezték.
A jogi eljárások miatt az elemzések részletes vizsgálatai közzétételének dátuma egyelőre nem ismeretes - közölték a svájci szakértők a brit orvosi szaklapban.
Vlagyimir Ujba, az orosz Szövetségi Orvosbiológai Ügynökség vezetője azt nyilatkozta, hogy szakembereik rendszeresen tájékoztatják a moszkvai külügyminisztériumot a vizsgálatok állásáról.
A 210-es polónium egy másik, továbbra sem lezárt ügyben is szerepet játszott. A brit hatóságok vizsgálata szerint Alekszandr Litvinyenkót, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt alezredesét és a brit külső hírszerzés (MI6) fizetett ügynökét 2006-ban Londonban a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg. A radioaktív, mérgező anyagot a Scotland Yard vizsgálata szerint Litvinyenko teájába csempészték az Egyesült Államok londoni nagykövetségének közvetlen közelében lévő elegáns Millennium Hotel bárjában, ahol a Nagy-Britanniába szökött egykori kettős ügynök 2006. november 1-jén két másik orosszal találkozott.