Svájci szakértők szerint Jasszer Arafat halálát mérgezés okozta

Megerősítették a néhai Jasszer Arafat személyes tárgyait vizsgáló svájci szakértők annak a lehetőségét, hogy a volt palesztin elnököt radioaktív anyaggal megmérgezték - írta hétfőn megjelent számában a The Lancet című brit orvosi szaklap.

A lausanne-i egyetemi kórház radiofizikai intézetének szakértői szerint "a testnedveket (vért és vizeletet) tartalmazó leletek megmagyarázhatatlan és magasabb radioaktivitást mutattak a 210-es polóniumból a normál értékekhez képest". Ezek a szakértők már 2012 júliusában is azt állították az al-Dzsazíra arab televízió által közzétett dokumentumokban a személyes tárgyak (fehérnemű, sapka, fogkefe) vizsgálata után, hogy Jasszer Arafat kilenc évvel ezelőtti halálát valószínűleg az okozta, hogy polóniummal megmérgezték.

A jegyzőkönyv szerint "ezek az eredmények alátámasztják annak a lehetőségét, hogy Arafatot 210-es polóniummal megmérgezték". A szakértők annak ellenére nem zárják ki a mérgezés lehetőségét, hogy halálakor Arafatnál nem észlelték a jelentős sugárzás két fontos jelét: a hajhullást és a csontvelő elégtelen működéséből fakadó vérszegénységet. A palesztin vezetőnél észlelt tünetek (hányás, fáradtság, hasmenés, étvágytalanság, majd máj- és veseelégtelenség) viszont utalhatnak radioaktív anyaggal történt mérgezésre.

Béatrice Schaad, a lausanne-i kórház szóvivője szerint ugyanakkor "semmilyen újdonság nincsen a 2012-ben állítottakhoz képest". "Még mindig nem lehetséges azt a következtetést levonni, hogy (Arafatot) megmérgezték" - hangsúlyozta a szóvivő.

A palesztin vezető 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban: hasi fájdalmakra panaszkodott, de láza nem volt. Onnan szállították egy Párizs melletti katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. A francia orvosok tiszteletben tartották a család kérését, így nem hoztak nyilvánosságra részleteket Arafat állapotáról, és fel sem boncolták.

Az akkori szűkszavú orvosi jelentés szerint a politikus halálát "masszív agyi vérzés" okozta, amelyet a bélrendszer gyulladása, sárgaság, valamint fokozott vérzékenység és véralvadékonyság előzött meg. Az azonban nem derült ki, mi okozhatta a vérrendszeri problémákat. Arafat halála után azonnal megindultak a találgatások arról, hogy a politikust állítólag az izraeliek ölték meg, a mérgezési teóriát emlegette Asraf al-Kurdi jordániai neurológus is, aki rendszeresen vizsgálta Arafatot.

A személyes tárgyakon végzett vizsgálatok alapján készített svájci elemzés alapján "elegendő kétség merült fel a holttest kihantolásának ajánlásához" - emlékeztettek tanulmányukban a szakértők.

Jasszer Arafat földi maradványait 2012 novemberben hantolták ki Rámalláhban, hogy a halála ügyében folyó vizsgálathoz mintákat vegyenek belőlük. Mintegy hatvan mintát vettek, majd azokat elemzés céljára háromfelé osztották a vizsgálatot végző három, svájci, francia és orosz csapat között, amelyek egymástól függetlenül, külön-külön dolgoznak. "A jogi eljárások miatt az elemzések részletes vizsgálatai közzétételének dátuma egyelőre nem ismeretes" - írta a svájci csapat a brit lapban.

Kapcsolódók

Kimaradt?