Amerikai elnökválasztás: Georgiában és Arizonában is győzött Joe Biden

Joe Biden georgiai és Donald Trump észak-karolinai győzelmét vetítette előre helyi idő szerint péntek délután több amerikai médium. Néhány órával korábban dőlt el, hogy a demokrata jelölt Arizonát is elhódította a hivatalban lévő elnöktől.

Több médium - köztük a Reuters hírügynökség washingtoni irodája, a CNN televízió és Politico című lap is - azt jelentette román idő szerint péntek este gyorshírben, hogy Georgiában 28 év után először győzött demokrata párti elnökjelölt Biden személyében, Észak-Karolina pedig továbbra is republikánus maradt, mert Donald Trump elnök aratott győzelmet.

Georgia 16, Észak-Karolina 15 elektort ad az 538 tagú elektori testületbe. Ez a december közepén összeülő testület választja meg az Egyesült Államok 46. elnökét. A New Jersey-i székhelyű Edison Médiakutató intézet első számításai szerint Joe Bidennek 306, Donald Trumpnak 232 elektor támogatását sikerült elnyernie. Az elnökké választáshoz 270 elektori voks szükséges.

A Politico első értékelése szerint a hagyományosan republikánus Georgia választási eredménye a tagállam demográfiai összetételének jelentős megváltozásával magyarázható. Megnövekedett ugyanis az afroamerikai, a spanyolajkú és az ázsiai gyökerű választók lélekszáma.

Pénteken dőlt el az is, hogy hosszú idő óta először került a demokratákhoz Arizona állam, ahol az eredmény kihirdetése után Donald Trump kampánystábja jelezte, mégsem próbálják bírósági úton elérni a szavazatok újraszámolását. Biden kevesebb mint 11 ezer szavazattal nyert a 11 elektort jelentő, 1996 óta végig republikánust győztest hozó államban.

Georgiában a szoros eredmény miatt már el is indult az újraszámolás. Pennsylvaniában nem lesz automatikus újraszámlálás, ráadásul a helyi, a Trump-stáb által indított kereset mögül kiszállt egy ügyvédi iroda. Michiganben pedig egy szövetségi bíró megtagadta, hogy töröljenek jelentő mennyiségű detroiti szavazatot.

Donald Trump ennek ellenére továbbra sem fogadja el Biden győzelmét, választási csalásról beszél, és kampánycsapatával jogi eljárásokat kezdeményeznek, noha egyelőre nem sikerült épkézláb bizonyítékokat felmutatniuk. Egyelőre a hivatalos átmenet sem kezdődhetett emiatt meg.

Az egyes államokban december 8-ig kell véglegesíteni az eredményeket, az elektori kollégium pedig december 14-én fog hivatalosan is szavazni az új elnökről.

(Címlapfotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?