Akár az év végig maradhat a vészhelyzet Olaszországban

Bejelentette a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet további meghosszabbítását Giuseppe Conte miniszterelnök pénteken, megalapozottnak nevezve, hogy a korábban július 31-ig elrendelt vészhelyzetet év végéig fenntartsák Olaszországban.

Giuseppe Conte a sajtóban megjelent híreket erősítette meg. A római kormány a hosszabbítást önálló rendelettel vezetheti be, nincsen szüksége parlamenti támogatásra.

A kormány döntésének hátterében a járványhelyzet alakulásának követésével megbízott egészségügyi bizottság előrejelzései állnak, melyek szerint a járványveszély nem ért véget, és ősszel második hullám is várható. A vészhelyzetet Olaszországban január 28-án vezették be féléves időtartamra. A hosszabbítás augusztus elsejétől léphet életbe.

Giuseppe Conte a Mose velencei zsiliprendszer pénteki tesztelését követő sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kormánya meghosszabbítja a vészhelyzetet. Hangsúlyozta, hogy minden feltétel adott a féléves hosszabbításhoz. Megjegyezte, hogy a rendkívüli egészségügyi helyzet hatályban tartása segít a járvány ellenőrzésében.

A járványgörbe jelentősen laposodott

A csütörtöki adatok szerint több mint 12 ezer a házi karanténban levő beteg, valamivel több mint nyolcszáz a kórházban kezeltek száma, és kevesebben mint hetvenen szorulnak lélegeztetőgépre. Ennek ellenére a "járvány meg nem múlt el"- mondta Giuseppe Conte.

Elemzők szerint a vészhelyzet folytatásával a kormány továbbra is fent akarja magának tartani a jogot, hogy önálló, parlamenti szavazás nélküli rendeleteket hozzon. A polgári védelem bővített hatásköre is hatályban marad, ami egyebek között segítheti a szeptemberi iskolakezdésre tervezett intézkedések bevezetését. Év végéig érvényes marad a közigazgatásban bevezetett távmunkavégzés is.

Kapcsolódók

Kimaradt?