Hvg: alig ad életjelt magáról a Szász Jenő vezette intézet

Alig ad életjeleket magáról a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet (NSKI), melyet 1,3 milliárd forinttal indított el a budapesti kormány, tavaly pedig úgy kapott 100 milliót, hogy még csak papíron létezett – írta pénteken a hvg.hu. A lap újságírói több órás telefonálás után sem találták meg az intézet irodáját, a kormányzati kommunikáció szerint viszont a Miniszterelnökségen székelnek. A kutatóintézet vezetője Kövér László házelnök régi barátja, Szász Jenő, aki havi 997 ezret kap a posztja után – emlékeztet a lap.

„Szerepel a névjegyzékben az intézet, de nincs szám hozzárendelve” – közölte a hvg.hu-val a Miniszterelnökség telefonközpontosa, amikor arra kérték, kapcsolja a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet (NSKI). Viszont megadta az intézmény elnökhelyettese, Fráter Olivér mobilszámát, ám amikor tárcsázták, akkor egy gépi hang közölte: „a szám átmenetileg ki van kapcsolva a forgalomból”. Kicsengett viszont az elnök, Szász Jenő telefonja – melyen decemberben még sikerült felvenni a kapcsolatot a lapnak –, ám senki nem vette fel, sms-eikre nem reagált.

Szász Jenőnek nincs hivatali e-mail-címe. A maszol.ro korábban több alkalommal is próbált interjút készíteni Szász Jenővel a Nemzetstratégiai Intézet tevékenységéről. Az intézményvezető közölte, kérésünknek csak írásos formában tud eleget tenni. Szász Jenő lapunknak nem egy hivatali e-mail-címet, hanem egy közeli munkatársa – a Magyar Polgári Párt volt szóvivője – címét adta meg.

Nem is halottak az NSKI-ről

A hvg.hu csütörtökön több órás keresgélés után sem tudta kideríteni, hogy lelhető fel a NSKI. A tudakozó szerint nincs is hivatalos elérhetőségük. Mivel a miniszterelnök által személyesen jegyzett, februárban kiadott alapító okirat szerint az intézet székhelye a Kossuth tér 1-3. szám alá van bejegyezve, ezért hívták a címen lévő Országházat is, de ott nem is halottak az NSKI-ről, sem a két vezetőjéről.

Pedig a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet a kormány egyik legfontosabb háttérintézménye, alapító okirata szerint „a miniszterelnök irányítása alatt működő központi hivatal”, alkalmazottai „fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek”, akiknek a legmagasabb fokú titkosszolgálati átvilágításon kell átesniük. Az NSKI-t létrehozó december 11-i kormányrendelet szerint az intézet létszáma 100 fő, a kormány pedig tavaly az utolsó pillanatban úgy módosította a 2013-as költségvetést, hogy 1,2 milliárd forintot különített el a hivatal számára az idei évre.

A hvg.hu szerint nem az iroda fellelhetetlensége az egyetlen furcsaság. Szász Jenőt és Fráter Olivért a kormányfő egy 2013. február 12-i miniszterelnöki határozattal nevezte ki, de visszamenőleges hatállyal, egy nappal korábbi időponttól. Ugyanakkor egy december 18-i kormányhatározattal még a 2012-es költségvetés terhére elkülönítettek 100 millió forintot a hivatalra a Miniszterelnökség előirányzatából – azaz 6 munkanap maradt arra, hogy esetleg még abban az évben elköltsék a pénzt.

Alig bukkan fel a sajtóban

Tavaly decemberben viszont az intézet lényegében csak papíron létezett: az alapító okirat ugyanis február 11-én kelt. A 100 millió forint 2012-es elkülönítésekor pedig még az elnök sem volt kinevezve, márpedig hivatalosan ő gyakorolja az alkalmazottak felett is a munkáltatói jogokat, tehát februári kinevezéséig nem vehetett fel embereket sem. Szász Jenő kinevezése egyébként elhúzódott: két hónappal az intézetet létrehozó decemberi rendelet után született a kinevező határozat, miközben 2012 októbere óta lehetett tudni, hogy rá szabták a feladatot – akkor kérte fel Orbán Viktor a feladatra.

A lap információi szerint három hónappal az alapítás után még mindig keresik az intézethez az embereket. A hvg.hu-nak egy erdélyi szociológus és egy magyarországi kisebbségkutató is azt mondta, a Magyar Tudományos Akadémián, a pécsi egyetemen, a Sapientia Egyetemen kerestek meg kutatókat, de többen visszautasították a felkérést. Az egyik szakember azt mondta, az akadémiai világban fenntartással kezelik a NSKI-t, egyfelől azért, mert Szász és Fráter is politikus volt korábban, másrészt a rendszerváltás óta kialakult egy Kárpát-medencei kutatói hálózat, folynak a kutatások, így nem értik, miért van szükség újabb, milliárdos összeget kezelő intézetre.

A Fidesz vezető politikusai egyhangúan állítják, Szász kinevezése és az intézet létrehozása egy Orbán és Kövér László házelnök közötti egyezség része. Szász évek óta jó viszonyt ápol Kövérrel, egymás gyerekeit keresztelték. A kutatóintézet vezetője korábban az erdélyi Magyar Polgári Pártot (MPP) irányította, amely 2004 óta van jelen a romániai politika színterén és deklaráltan az RMDSZ ellensúlyozására hozták létre. A Fidesz, illetve a vezető kormánypárton belül Kövér volt a szervezet fő támogatója.

A Szász Jenő vezette, 1,2 milliárdból gazdálkodó intézet, viszont sajtójelenléte nagyon halovány. Konkrétan: április 25-én jelent meg a Csabai Mérleg című lapban, hogy Molnár György fogja kialakítani a hivatal Kárpát-medencei hálózatfejlesztési tevékenységét. Molnár vezette a kormány felnőttképzési háttérintézetének békéscsabai központját, és a lapnak azt nyilatkozta, a Kárpát-medencei hálózat központja Békéscsabán lesz.

Az MTI hírarchívumában Szász Jenő neve egy április 13-i hírben tűnt fel, amikor az NSKI elnökeként köszöntötte az új szerbiai református püspököt. Előtte februárban robbantott ki egy vitát a határon túli politikusok között, amikor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán a kutatóintézet nevében felvetette, hogy a nem egy tömbben élő kisebbségi magyarok esetében el kéne gondolkodni a „kontrollált visszavonulás”, a „területfeladás” lehetőségén. Bár később ő cáfolta, hogy erre gondolt volna, mondatait a határon túli politikusok azért bírálták, mert szerintük hiba lenne áttelepíteni Magyarországra a kisebbségben élőket.

 

 

 

 

 

 

Kimaradt?