Csehországban nyílt vita kezdődött a szükségállapot meghosszabbításáról

Nyílt vita robbant ki Csehországban a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot meghosszabbításáról. Az ellenzék többsége elutasítja a jelenleg április 30-ig kihirdetett szükségállapot fenntartását, a kormánykoalíció két pártja pedig egymástól eltérő állásponton van.

A cseh kormány március 12-én rendelt el harmincnapos szükségállapot, amely április 11-én lejárt. Meghosszabbításához a parlament engedélye kellett. A kormány április elején azt kérte az alsóháztól, hogy a szükségállapotot újabb harminc nappal hosszabbítsa meg. Ezt azonban az ellenzéki pártok túl hosszúnak tartották és rövidebb időszakot javasoltak. A parlamenti alsóház végül is a kommunisták javaslatát fogadta el, és a szükségállapotot április 30-ig hosszabbították meg. Most újabb parlamenti döntésre van szükség.

Öt cseh ellenzéki párt - ODS, Kalózpárt, KDU-CSL, TOP 09 és a STAN - szerdán közös nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állítják, hogy nem látnak okot a szükségállapot meghosszabbítására. Az egyszerűbb és központosított közbeszerzés, amely a belügyminisztérium legfőbb érve a hosszabbítás mellett, szerintük a vonatkozó törvény módosításával rendezhető. Az ellenzék azt állítja, hogy a kormány, bár erre többször is felszólították, eddig semmiféle más nyomós okot nem hozott fel az intézkedés meghosszabbítása mellett. Bírálják ugyanakkor azt, hogy kormánykoalíció képviselői nyíltan vitatkoznak az intézkedésről.

"Már két hete az volt az álláspontunk, hogy nincs szükség a szükségállapot meghosszabbítására. A meghosszabbítás melletti érveket azóta sem hallottunk" - jelentette ki Petr Fiala, az ODS elnöke, képviselőházi alelnök. Hasonló véleményt fogalmazott meg Ivan Bartos, a Kalózpárt elnöke is. Vít Rakusan, a STAN elnöke úgy véli: eljött az ideje, hogy véget vessenek az állampolgári jogok korlátozásának. Marian Jurecka, a KDU-CSL elnöke pedig a járványhelyzet javulásával érvel.

Az Andrej Babis kormányfő vezette ANO mozgalomban egyelőre nincs végleges álláspont a szükségállapot tekintetében - mondta Jaroslav Faltynek frakcióvezető újságíróknak. A kormányfő kedden este a Prima kereskedelmi televíziónak nyilatkozva viszont azt mondta, "jelenleg nem látok okot a szükségállapot meghosszabbítására".

Jan Hamácek belügyminiszter, a koalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke a Twitteren reagált Babis szavaira. Hangúlyozta: ő továbbra is fenntartja véleményét, hogy a szükségállapot meghosszabbítására szükség van, de "a kormányfő egytértése nélkül ez nem lehetséges". A kormánykoalíciót kívülről támogató kommunisták a szükségállapot kétheti meghosszabbítását javasolják. "A kormánynak ilyen fontos dolgokban először meg kellene egyeznie, és álláspontját csak azután lenne szabad közölnie a polgárokkal" - bírálta az egymásnak ellentmondó kormányzati kijelentéseket Petr Fiala.

A külföldi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?