A WHO pandémiának nyilvánította a koronavírusos fertőzést

Világjárvány (pandémia) szintjére lépett a Covid-19 vírusfertőzés - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerdán Genfben.

„A WHO éjjel-nappal értékeli a járványt. Mély aggodalommal tölt el minket a vírus súlyosságának és terjedésének, illetve a tétlenségnek a riasztó szintje. Ezért úgy értékeltük, hogy pandémiaként jellemezhető a Covid-19” – közölte sajtótájékoztatóján Tedrosz Adamon Gebrejeszusz. Mint mondta, a Kínán kívül észlelt fertőzések száma 13-szorosára emelkedett az utóbbi két hétben.

„Mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk, és higgadtan a megfelelő dolgot kell tennünk" - mutatott rá, hozzátéve, nem tudja kellőképpen hangsúlyozni, hogy minden ország megváltoztathatja a járvány terjedésének menetét, ha észleli, kezeli, elkülöníti a fertőzötteket és végigköveti a fertőzések útját, mozgósítva egészségügyi személyzetét.

Kiemelte: határozott egészségügyi intézkedésekkel még mindig lehetséges csökkenteni az új fertőzések számát. Hangsúlyozta azt is, hogy az elkülönítésnek kell lennie a fő pillérnek a vírus terjedésének megakadályozása végett. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 118 ezret, a halálos áldozatok száma 4 291.

A járvány 114 országot ért el. Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg Irán és Olaszország a legsúlyosabban érintett a járvány által sújtott országok közül, de más államok is nagyon hamar ugyanebbe a helyzetbe kerülhetnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?