banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ukrajna újabb fogolycseréről tárgyal Oroszországgal

Ukrajna újabb fogolycseréről kezdett tárgyalásokat Oroszországgal - közölte Volodimir Zelenszkij államfő az ukrán elnöki hivatal csütörtöki közleménye szerint.

A dokumentum szerint az államfő Jeruzsálemben úgy nyilatkozott: szeretnék elérni, hogy az Oroszországban, a Krímben, illetve a Donyec-medencei szakadárok által ellenőrzött területeken fogva tartott minden ukrán - beleértve a krími tatárokat is - visszanyerje szabadságát, így erre két külön listát készítenek.

„Két szám, két lista” – fogalmazott. Kifejtette, hogy a Donyec-medencében fogva tartottak listáját már egyeztették Minszkben, a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló úgynevezett összekötő csoportban, de még nem véglegesítették.

A másik listáról - amelyen az orosz területen, illetve az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félszigeten fogva tartottak, köztük krími tatárok - szerepelnek, Ukrajna tárgyalást kezdett az orosz féllel. A megbeszélések részleteiről az ukrán elnöki hivatal semmilyen részletet nem hozott nyilvánosságra, azt sem, hogy a tárgyalások kik között zajlottak.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Ukrajna és Oroszország nagyszabású fogolycserét utoljára 2019. szeptember 7-én hajtott végre egymás között. Akkor 35-35 főt cseréltek ki, s akkor térhettek haza többekkel együtt a Kercsi-szorosnál történt tengeri incidens során bebörtönzött ukrán haditengerészek és Oleh Szencov Szaharov-díjas ukrán filmrendező is.

A Donyec-medencei szakadárokkal az ukrán kormány 2019. december 29-én hajtott végre utoljára nagyszabású fogolycserét, amelynek keretében 76 ukrán fogoly szabadult ki, Kijev pedig 124 embert adott át a szakadároknak.      

December 31-én Zelenszkij telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és szót ejtettek egy újabb ukrán-orosz fogolycsere lehetőségéről. Zelenszkij kifejezte reményét, hogy még a télen újabb fogolycsere lehet a két ország között.

Január 3-án Valerija Lutkovszka, a minszki összekötő csoport humanitárius ügyekkel foglalkozó alcsoportjának ukrán tagja közölte, hogy a Donyec-medencei szakadárok fogságában még mintegy 300 ukrán van. Közülük 101 személyről megerősített információi vannak Kijevnek, míg 200-ról csak a hozzátartozóiktól kapott tájékoztatás alapján valószínűsítik, hogy fogságban lehetnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?