Várhelyi: fel kell gyorsítani a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási folyamatait

Szükség van a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozási folyamatainak dinamizálására - hangsúlyozta Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős tagjelöltje az Országgyűlés európai ügyek bizottságának pénteki meghallgatásán.

A politikus elmondta: biztosként az egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladata lesz majd lehetővé tenni, hogy az Európai Bizottság olyan javaslatot tudjon kidolgozni, amely alapján még a jövő évben, a zágrábi csúcs előtt megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások Albániával és Észak-Macedóniával. Kihívásokkal telinek nevezte a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót.

Várhelyi Olivér hangsúlyozta: mindvégig az volt a célja munkájában, hogy hozzátegyen Európához, erősítse az európai együttműködést. "Minden erőfeszítésemmel ezen voltam, ezen is leszek" - tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?