MSPI: az Európai Bizottság az aláírások benyújtásának elhalasztását kérte

Az Európai Bizottság arra kérte a kezdeményezőket, hogy halasszák el az európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés (Minority SafePack Innitiative – MSPI) támogatói aláírásainak benyújtását, mert késik az új, Ursula von der Leyen által elnökölt EB hivatalba lépése – idézte az RMDSZ közleménye Vincze Loránt európai parlamenti képviselőt, az MSPI-t szorgalmazó Őshonos Európai Kisebbségek Föderációjának (FUEN) elnökét.

„A bizottság kérését jóhiszeműnek tartjuk, és azt jelzi, hogy fajsúlyos ügyként tekintenek a kisebbségvédelmi kezdeményezésre, ezért 2020 elejére halasztjuk az aláírások benyújtását. Bízom abban, hogy komolyabban foglalkoznak majd a Minority SafePackkel, mint a régi bizottság tette az eddigi kezdeményezésekkel” – fogalmazott Vincze Loránt.

Az RMDSZ Facebook-oldalára feltöltött videóban az EP-képviselő és FUEN-elnök elmondta: „Készen álltunk az aláírások benyújtására, és a jogszabály-javaslataink is elkészültek, de most a bizottság kér arra, hogy halasszunk másfél-két hónapot, hogy elkezdhesse a munkát, és az új biztosokkal, illetve a különböző főigazgatóságok vezetőivel, akikhez ezek a témák tartoznak, találkozhassunk.”

 

Vincze szerint a kezdeményező bizottsággal egyetértésben elfogadták ezt a javaslatot, és úgy tekintenek rá, hogy „új lehetőségeket nyit meg előttünk”. Fél éve lesz a bizottságnak értékelni a kezdeményezést, időközben lesz egy közmeghallgatás az Európai Parlamentben, egy plenáris vita, és talán egy jelentést is elfogadnak majd. „Tehát összességében növekednek az esélyeink. Bízunk abban, hogy a bizottság tartja azt az ígéretét, hogy nem veszélyezteti ez a halasztás az aláírások meglétét, és nagyobb esélyt kap a kezdeményezés a sikerre” – zárta szavait az RMDSZ politikusa.

Az MSPI-vel az európai őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmére uniós szintű jogszabály kidolgozását szeretnék elérni a kezdeményezők.

Kapcsolódók

Kimaradt?