Sebastian Kurz kapott kormányalakítási megbízást

Kormányalakítási megbízást adott hétfőn Alexander Van der Bellen osztrák államfő Sebastian Kurznak, a szeptemberi előrehozott parlamenti választáson győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjének.

A korábbi kancellár és az államfő ezt megelőzően mintegy egy órán át tárgyalt egymással, és az államfő a megbeszélések alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ÖVP képes lesz sikeres koalíciós tárgyalásokat követően kormányt alakítani.

Alexander Van der Bellen a megbeszélést követően hangsúlyozta, hogy erős Ausztriát szeretne egy megerősödött Európában. Az államfő a leendő osztrák kormánnyal kapcsolatban azt mondta: "számára nem az a fontos, mely pártok kormányoznak, sokkal inkább az, hogy mely érdekek alapján kormányoznak". A legfontosabb feladatnak jelölte meg a fenyegető klímakatasztrófa elleni fellépést, az államfő szerint ugyanis az ország érdeke, hogy konkrét intézkedéseket hozzon annak megelőzésére. Ezen kívül a leendő kormány főbb feladatai között nevezte meg az államfő a igazságszolgáltatás függetlensége és a biztonság érdekében hozandó intézkedéseket is.

Sebastian Kurz az államfővel folytatott egyeztetés után hangsúlyozta, hogy cselekvőképes és stabil kormányt szeretne, amely Ausztria érdekében tevékenykedik, és megbirkózik a kihívásokkal. Leendő kancellárként a főbb feladatok között említette, hogy meg kell birkózni egyebek mellett a fenyegető gazdasági megtorpanással, a német gazdaság kedvezőtlen adataival, a megoldatlan Brexit-kérdéssel; ugyanakkor alacsonyan kell tartani  a  munkanélküliséget, folytatni kell a megkezdett adócsökkentést, és az illegális migráció elleni küzdelmet Ausztriában és Európában is; de emellett nemzeti és nemzetközi szinten is kell részt vállalni a klímaváltozás elleni küzdelemben is - tette hozzá Kurz.     

Sebastian Kurz a kormányalakítási megbízást követően parlamenti súlyuk sorrendjében kezd tárgyalásokat a többi párt vezetőjével. Két pártból álló stabil többséget az ÖVP akkor tudhat maga mögött a parlamentben, ha visszatér a nagykoalíciós kormányzáshoz a szociáldemokratákkal, vagy előző koalíciós partnerével, a jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) alakít kormányt. Ha az ÖVP a Zöldekkel lép szövetségre, kis parlamenti többséggel kormányozhatnának.

Kapcsolódók

Kimaradt?