Nem indul közösen a szlovákiai parlamenti választásokon az MKP és a Most-Híd

Elutasította a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt, hogy a jövő évi parlamenti választásokon koalícióban induljon a - tisztán magyar - Magyar Közösség Pártjával (MKP) - ezt a vegyes párt vezetői jelentették be a Most-Híd Országos Tanácsának ülése után, hétfőn este.

Az MKP és a Most-Híd még július végén kezdett egyeztetést egy esetleges választási együttműködés lehetőségeiről a jövő tavasszal esedékes szlovákiai parlamenti választásokon. Bár az egyeztetés több fordulót követően sem hozott érdemi eredményt, azt azonban, hogy vélhetően semmilyen formája nem lesz az együttműködésnek, most először mondták ki a vegyes párt vezetői.

"Eldőlt, az MKP és a Most-Híd külön utakon vágnak neki a 2020-as parlamenti választásoknak" - jelentette be Bugár Béla, a Most-Híd elnöke. Ravasz Ábel, a párt alelnöke azt jelölte meg az elutasítás okául, hogy pártjuk vezetése nem tudta elfogadni az MKP-nak azt a javaslatát, hogy egy esetleges közös koalíciós listán a két párt jelöltjei 50-50 százalékos arányban osztozzanak. A Most-Híd ugyanis 70-30 százalékos arányt szeretett volna a saját javukra.

A legutóbbi felmérések szerint mindkét pártnak 4 százalékos a támogatottsága.Az MKP egyelőre nem reagált a Most-Híd bejelentésére, ám jelezték, hogy kedden ők is tájékoztatják a sajtót.

Kapcsolódók

Kimaradt?