Szíria: Washington szárazföldi csapatokat kér Berlintől

Az Egyesült Államok azt szeretné, hogy Németország szárazföldi csapatokat küldjön Szíria északkeleti részére, hogy segítsenek az ott harcoló, kurd vezetésű milíciának az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben - mondta el az amerikai kormány Szíriáért és az Iszlám Állam elleni küzdelemért felelős különmegbízottja, James Jeffrey a Welt am Sonntag című német konzervatív lapnak és a dpa német hírügynökségnek adott interjúban, amely vasárnap jelent meg.

Jeffrey a beszélgetésben azt is mondta, hogy kiképzési, logisztikai és technikai segítségre is számít az Egyesült Államok a német haderőtől. Jelenleg Németország főleg Jordániából indított felderítő repülésekkel támogatja az Iszlám Állam elleni küzdelmet.

Donald Trump amerikai elnök tavaly év végén jelentette be, hogy az amerikai csapatok elhagyják Szíriát. Jeffrey most úgy nyilatkozott, hogy Washington olyan partnereket keres szövetségesei között, akik önszántukból hajlandóak a jelenleginél nagyobb szerepvállalásra. Mintegy száz katonára lenne szükség a közel-keleti ország északkeleti részén, és elsősorban nem harci feladatokról van szó. Jeffrey szerint arra a helyi erők a legalkalmasabbak, hogy visszaszorítsák az Iszlám Állam szélsőségeseit, ám szükség van nemzetközi jelenlétre a légi támogatás biztosítása, a kiképzés, logisztika és a technikai segítségnyújtás terén, hogy a térséget stabilizálni lehessen.

"Stabilitás nélkül visszatér az Iszlám Állam vagy más, hozzá hasonló csoportok" - érvelt az amerikai megbízott, hangsúlyozva, hogy nem Bassár el-Aszad szíriai elnök megbuktatása a cél. "Végleg meg akarjuk semmisíteni az Iszlám Államot. Azt akarjuk, hogy az ENSZ által vezetett folyamat révén menjen végbe politikai reform Szíriában. És azt akarjuk, hogy Irán teljes mértékben vonuljon ki az országból" - nyomatékosította Jeffrey.

Szíria északkeleti részén jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milícia harcol a szélsőségesek ellen. Az SDF a konfliktus kezdete óta a nyugati szövetség leghatékonyabb helyi támasza. A kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű fegyveres szervezet mellett szunnita arabok és keresztények is harcolnak a soraikban. Jelenleg mintegy 2000 amerikai katona segíti őket, akik nagy részét viszont az amerikai elnök ki akarja vonni az országból, s csak egy kis létszámú, különleges egység maradna a területen amerikai részről.

Kapcsolódók

Kimaradt?