Menyhárt: az etnikai alapú politizálás mellett tették le a voksot a felvidéki magyarok

Az etnikai alapú politizálás mellett tették le voksukat a felvidéki magyarok – jelentette ki Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Pozsonyban az EP-választás eredményei kapcsán tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Bár a Szlovákiában szombaton tartott voksoláson sem a felvidéki magyar választók voksaiért küzdő tisztán magyar párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP), sem a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt nem szerzett mandátumot, az MKP közel kétszer annyi voksot kapott, mint Bugár Béláék pártja. Míg a közel tíz éve a pozsonyi parlamenten kívül működő MKP a voksok 4,96 százalékát szerezte meg és csak kevesebb, mint négyszáz szavazattal maradt el a bejutástól, addig a szlovák kormánykoalíció részét képező Most–Híd 2,6 százalékot kapott.

„Az egyik szemem nevet, a másik sír, mert 12 ezerrel több voksot kaptunk, mint öt éve, mégsem szereztünk mandátumot” – mondta Menyhárt József, megállapítva: „sokan voltunk, de nem elegen." Egy, a hiányzó négyszáz szavazattal összefüggésben feltett kérdésre hozzátette: a párt elnökségének hétfői ülésén fontolóra veszik azt a lehetőséget is, hogy kérjék a szavazatok újraszámolását.

További terveikkel kapcsolatban az MKP elnöke elmondta: elemezni fogják az eredményeket, egy hónapon belül összeül a párt országos tanácsa is, ahol már szó lesz a felkészülésről is a jövő évi szlovákiai parlamenti választásokra. Egy, a felvidéki magyar politizálás jövőjét és az MKP számára szóba jöhető szövetségeket firtató kérdésre válaszolva leszögezte: a hétvégi EP-választáson a felvidéki magyarok az etnikai alapú politizálás mellett tették le voksukat, és az etnikai alapú politizálást folytatni kell, de hogy kivel igen és kivel nem, arról majd a párt elnöksége dönt.

Menyhárt gratulált a Kárpát-medencei összefogás keretében megválasztott magyar EP-képviselőknek, majd azt mondta: bíznak benne, hogy bár nem lesznek jelen az EP-ben, de „legszorosabb szövetségeseik" segíteni fognak a felvidéki magyarság ottani érdekképviseletében.

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának (OT) elnöke „becsületes vereségként" értékelte a hétvégi eredményeket, ugyanakkor rámutatott: három, jelenleg a pozsonyi törvényhozásban politizáló párt is gyengébb eredményt ért el, mint az MKP, holott nekik parlamenti szerepükből adódóan szélesebb lehetőségek álltak rendelkezésükre a közbeszéd irányításához. Őry további terveik kapcsán elmondta: megoldásokat fognak keresni, mert 2020-ra biztosítaniuk kell a parlamenti képviseletet a magyar közösség számára, és ez nem lesz könnyű, mivel a szlovák politikum egyre erősebben dolgozik „a magyar voksok eltérítésén" (megszerzésén) és azt is orvosolni kell, hogy a magyar szavazók választásokon való részvételi aránya egyre inkább alatta marad az országos átlagnak.

Csáky Pál, az MKP EP-képviselőjelöltje azt mondta: sajnálatos, hogy nem sikerült az EP-képviselet megszerzése, de jó hír, hogy a voksok száma azt mutatja, az MKP megőrizte hitelességét a szavazók körében. Leszögezte: a kisebbségi lét alapja az erkölcsi kitartás és a kisebbségi politizálásnak is ugyanezen az alapon kell működnie.

Kapcsolódók

Kimaradt?