Megszólalt a héten a Kárpátaljában a hetilap VV szignójú szerkesztője és arról számolt be, hogy miközben hivatalossá vált a megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól, az ukrán fél pedig hivatalos jegyzékben vállalta az összes pont végrehajtását, a megállapodást pedig beépítette az uniós kisebbségi akciótervébe is, a valóság megcáfolja ezeket az ígéreteket. Ugyanis néhány napja az ukrán államnyelv védelméért felelős biztos levélben arra szólította fel a kárpátaljai magyar oktatási intézmények vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket az ukrán nyelv használatára vonatkozó jogszabályok betartására, nyomatékosan kérve a magyar nyelvhasználati lehetőségek korlátozását is.

„Néhány perce ért véget az Európai Parlament és az Ukrán Parlament közös küldöttségének legutóbbi ülése, ahol Ukrajna csatlakozási folyamatában az első klaszter megnyitása volt a fő témánk. Ennek kapcsán az új magyar kormány hozzájárult a klaszternyitáshoz, annak feltételével, hogy az ukrán kormány rendezni fogja a kárpátaljai magyarok jogait.

Ehhez képest egy olyan levélről kellett beszámolnom a képviselőknek, amelyet az ukrán nyelvi ombudsman küldött minden magyar iskolának Kárpátalja-szerte és amelyben arra kéri az iskolaigazgatókat, hogy rendezzék azokat a problémákat, amelyek az iskolai kommunikációkban a nem államnyelvű kommunikációt jellemzik.

Az ukrán ombudsman arra kéri a kárpátaljai magyar iskoláknak a vezetőit, hogy a tanórákon kívül ne használják a magyar nyelvet.

Mindez egy nagyon meglepő és megdöbbentő üzenet is egyben a kárpátaljai magyar kisebbség számára és általában a nemzeti kisebbségek számára, hiszen a klaszternyitásnak ez is az egyik feltétele volt. Minden ilyen esetre a továbbiakban is fel fogjuk hívni a figyelmét a képviselőknek és a Bizottságnak is minden lehetséges fórumon, addig, amíg a kárpátaljai magyar kisebbség jogai nem rendeződnek a gyakorlatban is.”

Ferenc Viktória, a Fidesz–KDNP kárpátaljai származású EP-képviselője szerdán, június 24-én egy a közösségi oldalára feltöltött videós bejegyzésében adott hangot ezekkel a szavakkal elképedésének, hogy az ukrán nyelvi ombudsmannak a kárpátaljai magyar iskolaigazgatóknak írt levele teljesen más üzenetet közvetít, mint amire az ottani magyar közösség a magas szintű nyilatkozatok, ígéretek és az első tárgyalási klaszter megnyitása után joggal számítottak. Ugyanis ezzel a körlevéllel Olena Ivanovszka hivatala továbbra is a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeinek korlátozására szólította fel a magyar oktatási intézmények vezetőit. Tette ezt nem sokkal azt követően, hogy a magyar miniszterelnök június 12-i brüsszeli bejelentésében arról tájékoztatathatta a magyar és a nemzetközi közvéleményt, amiről mi is beszámoltunk akkor: „Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól.” Magyar Péter egyúttal azt is közölte, „hogy az ukrán fél hivatalos jegyzékben vállalta az összes pont végrehajtását és a megállapodást beépítette az uniós kisebbségi akciótervébe is.”

Túl azon, hogy Ferenc Viktória megdöbbenéssel vegyes felháborodása teljesen jogos és érthető volt, hiszen az államnyelv védelméért felelős biztost ezek szerint cseppet sem érdekli, hogy az a kormány, amely őt tavaly nyáron kinevezte erre a posztra, milyen tartalmú megállapodást kötött most, ráadásul a legmagasabb szinten, tény és való: ez a lépés a kárpátaljai magyar közösség minden egyes tagja számára és persze nemcsak nekik, felér egy pofoncsapással. Egyúttal annak is az ékes bizonyítéka, hogy a kijevi hatalmi tényezők között még ma is jelen vannak olyan kútmérgezők, akiknek lételeme a konfliktusgerjesztés, a nemzeti kizárólagosság, azaz tömören: a sovinizmus. Számukra az, amit Magyar Péter a bejegyzéséhez feltöltött videóban hangsúlyozott, miszerint azzal, hogy korábban szakértői szintű megállapodást politikai szinten is jóváhagyták és így jelentős lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért,– egy őket semmire sem kötelező vállalása kormányuknak. Sőt, még akkor sem követendő, ha ezzel hazájuk uniós csatlakozását veszélyeztetik.

Mert – tegyem hozzá – Magyar Péter egyébről is posztolt a hivatkozott megszólalásában, amit egyesek a jelek szerint és ráadásul önsorsrontó módon félvállról kezelnek Kijevben. Ugyanis azt is kijelentette: „az ukrán vállalások végrehajtását folyamatosan ellenőrizni fogja a jövőben az Európai Bizottság és az Európai Tanács is.” Ehhez pedig nyomatékosan hozzátette: „amennyiben Ukrajna a magyar kisebbség jogai kapcsán tett vállalásait nem teljesíti határidőben, úgy nem fognak tudni továbblépni a csatlakozási folyamatban.”

Lássuk ezután magát a Kárpátalja hetilapban minap ismertetett ombudsmani dörgedelmet nem elhallgatva előbb egy olyan beszédes előzményt sem, ami talán nem lesz érdektelen az olvasóim számára. Amikor tavaly nyáron a kijevi kormány úgy döntött, hogy Olena Ivanovszka lesz az új nyelvi biztos az ötéves mandátumát kitöltő Tarasz Kreminy helyett, az akkori, Denisz Smihal vezette kabinet lépése komoly vitákat váltott ki Ukrajna-szerte. Így például civil szervezetek kifogásolták, hogy a folklorista Ivanovszkának nincs semmilyen nyelv- és jogvédelmi tapasztalata. Mi több, a kinevezés kapcsán számos művész, tudós, sportoló és nyelvi aktivista a kormányhoz intézett nyílt levélben adott hangot elégedetlenségének.

És még egy adalék a tisztánlátás kedvéért. Jelen írásomra készülve némiképp utánanéztem, hogy milyen különleges kvalitások révén nyerhette el ezt a fontos posztot az a harcos amazon, aki idén márciusban azt szorgalmazta, hogy jelentősen szigorítani kell, konkrétan két-háromszorosára növelni, a nyelvtörvény megsértéséért kiszabott bírságokat. Érve is volt ekkor arra, hogy minek ez a drákói szigor: úgy látta, a jelenlegi szankciók nem elég elrettentőek, ezért szükséges, hogy az eddigi büntetések – amelyek 1700 hrivnya (körülbelül 175 RON) és 11 900 hrivnya (nagyjából 1220 RON) között mozognak – nem töltik be kellően a visszatartó szerepüket. Nos, egy interjújában a biztos asszonynak következő dermesztő fejtegetésre bukkantam, ami sok mindent megmagyaráz: „Meg kell értenünk, hogy népünknek megvan a saját sorsa, vissza kell térnünk önmagunkhoz, és minden rendben lesz. Az ukránok sorsa nem végzet, mint az oroszoké.”

Immár rátérve a Kárpátalja hetilapban megjelent cikkre, melynek tárgya az, hogy miként „jeleskedik” az aknatelepítésben, az a nacionalista kerékkötő, aki képtelen beletörődni abba, hogy Budapest és Kijev végre megtalálta az a közös hangot, amit már réges-régen meg kellett volna találnia, – annak bevezető soraiból már rögtön kiderül: a kijevi intést sajnos nem lehet egy legyintéssel elintézni. Ugyanis azt az iskolák felügyeletét ellátó megyei állami intézmény továbbította az érintetteknek. Márpedig úgy, ahogyan másutt is érvényes, ha valamit előír a tanfelügyelőség vagy tankerület, az kötelezően végrehajtandó:

„A Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció oktatási főosztálya az ukrán államnyelv védelméért felelős biztos levelét továbbította a kárpátaljai oktatási intézmények vezetőinek. A megkeresésben arra kérik az intézményeket, hogy hatáskörükön belül tegyék meg a szükséges intézkedéseket az ukrán nyelv használatára vonatkozó jogszabályok betartása érdekében.”

A folytatásból ezután kiderül, hogy a magasságos, az ukrán nyelv mindenhatóságát óvó és védő kijevi hivatal „hivatkozik az ukrán államnyelvről szóló törvényre, valamint az oktatási jogszabályokra, „amelyek szerint az oktatási és nevelési folyamat nyelve az államnyelv.” Az iromány külön kitér arra, hogy „az iskolákban zajló tanórákon, a pedagógusok és a diákok közötti hivatalos kommunikációban, illetve az intézmények által szervezett különböző programokon az ukrán nyelv használatát kell biztosítani.”

A dokumentum ez követően azt próbálja elhitetetni a címzettekkel, hogy lám-lám, igaz ugyan, hogy szigorú a törvény, de az illetékesek européerek, hiszen megértőek a magyarokkal és a többi kisebbséggel szemben. Elvégre nem is minden tanórán kötelező az államnyelven történő oktatás, hisz az ukáz azt is rögzíti: „a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató intézményekben az oktatási program részeként bizonyos tantárgyakat a jogszabályoknak megfelelően nem ukrán nyelven is lehet oktatni.” Viszont ez csak és kizárólag az osztálytermi ötven percben lehetséges, ha kicsengettek, akkor változik az ábra, ennek a „megértő szabadságnak” vége. Ugyanis „a levél külön hangsúlyozza, hogy az iskolai tanórákon kívül – például sportfoglalkozásokon, szakkörökön, egyéb rendezvényeken vagy az intézmények által biztosított egyéb tevékenységek során – az államnyelv használatát kell alkalmazni.”

Az orosz nemzet végzetét vizionáló nyelvi biztos hivatalának rendelkezése itt nem ér véget, sőt még egy újabb fenyegető iránymutatással is előállnak. Idézem szó szerint azt, amit képesek voltak papírra vetni ebben a sűrűn gépelt három oldalt kitevő utasításban:

„A megkeresés arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben az oktatási intézmények helyiségeit vagy sportpályáit külső szervezetek – például sportegyesületek, civil szervezetek vagy más jogi személyek – használják, a bérleti vagy használati megállapodásokban is rögzíteni kell az államnyelv alkalmazására vonatkozó feltételeket.”

A pihent kijevi elmék az indoklással se maradnak adósak, hisz arra is sort kerítettek: „A levél szerint a cél az, hogy elkerüljék az ukrán nyelv használatára vonatkozó előírások megsértését, és biztosítsák, hogy a közintézmények területén a hivatalos kommunikáció az államnyelven történjen.”

A Kárpátaljában napvilágot látott cikk szerzője ez követően azt veszi górcső alá, hogy az ominózus biztosi körlevélben foglaltak, illetve annak időzítése nem lehet a véletlen műve. Kimondatlanul is arra utal, hogy minden jel szerint a kijevi hatalmi tényezők között komoly érdekellentétek is lehetnek és ennek terméke ez a felháborító körözvény. Hiszen az akcióból egyértelműen arra lehet következtetni: vannak bőven ebben a körben olyanok, akiknek nagyon nincs ínyére az ukrán-magyar modus vivendi megtalálása:

„A levél és a benne szereplő követelmények ismét a kisebbségi nyelvhasználati jogok kérdését helyezik a figyelem középpontjába. Mindez különös jelentőséget kap annak fényében, hogy röviddel korábban jelentették be: Ukrajna hivatalosan vállalta a kárpátaljai magyar közösség oktatási, kulturális és nyelvi jogait rendező 11 pontos megállapodás végrehajtását.

A dokumentum gyakorlati következményei elsősorban azokat a magyar közösségi kezdeményezéseket érinthetik, amelyek oktatási intézményekben működnek vagy azok infrastruktúráját használják. A levél alapján, ha egy sportegyesület, civil szervezet vagy más közösségi szereplő iskolai helyiséget vagy sportpályát használ, a megállapodásokban és a működés során is biztosítani kell az ukrán államnyelv használatát.

Ez azt jelentheti, hogy olyan foglalkozásokon, edzéseken vagy közösségi programokon is előtérbe kerül az ukrán nyelv alkalmazásának követelménye, amelyeken jellemzően magyar anyanyelvű gyermekek vesznek részt. A kérdés most az, hogy ez miként egyeztethető össze a kisebbségi jogok megerősítéséről szóló friss magyar–ukrán megállapodással, és hogyan fog érvényesülni a gyakorlatban a kárpátaljai magyar közösségek mindennapi életében.”