Dolgozók százait rúgta ki az egyik legnagyobb erdélyi informatikai cég
Annak ellenére csökkentették az alkalmazottak létszámát, hogy a bevétel és a nyereség egyre nő.
Tavaly 3433 alkalmazottja volt az egyik legnagyobb erdélyi informatikai cégnek, az Emeersonnak, írja az economica.net. Ez 455-tel, 11,7 százalékkal marad el a két évvel korábbi 3888 fős létszámtól.
Az amerikai cég kolozsvári székhelyű leányvállalata tavaly 201-gyel csökkentette a dolgozók számát, azt követően, hogy 2024-ben 254 állást szüntetett meg.
Az Emerson annak ellenére hajtott végre jelentős léptékű leépítést, hogy az üzlet évről-évre egyre jobban megy. 2023-ban még csak 1,989 milliárd lej volt az árbevétele, 2024-ben már 2,323 milliárd, tavaly pedig további 4 százalékkal minden idők legnagyobb értékére, 2,405 milliárd lejre nőtt.
A nyereség még nagyobb mértékben, közel 75 százalékkal gyarapodott. A risco.ro portál datai szerint 2024-ben 118,416 millió lej volt az Emerson SRL nettó profitja, míg tavaly 270,325 millió lej nyereséggel zárta az évet. Az Emerson 2006 óta van jelen Romániában.
CSAK SAJÁT