Heten kerültek előzetes letartóztatásba a mentőautó elleni támadás miatt

Heten kerültek 30 napos előzetes letartóztatásba a Kolozs megyei Récekeresztúron történt, a mentőautó és személyzete elleni támadás ügyében. Egy nő az egyetlen, aki ellen a közrend és a köznyugalom megzavarása mellett testi sértés vagy egyéb erőszakos cselekmények miatt is nyomoznak. A többi hat letartóztatott ellen a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt folyik nyomozás.

A bíró elfogadta a Dési Bírósághoz tartozó ügyészség javaslatát, és a határozata szerint a hét gyanúsított 2026. augusztus 10. és szeptember 8. között előzetes letartóztatásban marad, számol be a Știri de Cluj.

Először három fiatalt vettek őrizetbe. | Fotó: Román Rendőrség

Mint korábban írtuk, kövekkel és más kemény tárgyakkal dobáltak meg szombat este egy szolgálatban lévő járművet Récékeresztúr községben. A mentőautó megrongálódott, a személyzet egyik tagja pedig olyan sérüléseket szenvedett, amelyek miatt azonnali műtétre volt szüksége.

A bírósági végzés nem pontosítja, hogy ki dobta azt a tárgyat, amely betörte a mentőautó ablakát és a mentős sérülését okozta, viszont mivel testi sértés vagy más erőszakos cselekmény miatt egyedül egy nő ellen folyik nyomozás, ez a bántalmazásban való közvetlen részvételre utal.

A hét gyanúsított a kirendelt védőügyvédeken keresztül enyhébb intézkedéseket, nevezetesen házi őrizet vagy hatósági felügyelet elrendelését kérte. A bíró megalapozatlannak minősítette és elutasította a kérelmeket.

Az ügyben kezdetben három, 18, 22 és 24 éves récekeresztúri fiatalembert vettek őrizetbe 24 órára. A nyomozás az összes érintett személy azonosítása érdekében folytatódott, majd a Dési Bíróság melletti Ügyészség ezt követően kérte a hét gyanúsított előzetes letartóztatását. Az ügyészek indítványának a bíró augusztus 9-éről 10-ére virradó éjszaka helyt adott.

A „fekete mentőautók” miatt támadtak

Az eset hátterében az interneten terjedő, mentőautókról szóló álhírek lehetnek – közölte a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság. Közölték, az interneten olyan álhírek terjednek, amelyek szerint úgynevezett „fekete mentőautók” gyerekeket rabolnak el.

Hangsúlyozták, Romániában nincs egyetlen nyilvántartott eset sem, amely alátámasztaná ezeket az állításokat. A rendőrség szerint az ellenőrizetlen információk terjesztése nemcsak pánikot és félelmet kelthet, hanem a mentősök és más személyek életét is veszélybe sodorhatja.

A félretájékoztatás elleni törvényt sürgeti Miruţă

Az eset kapcsán Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter vasárnap arra kérte Sorin Grindeanu képviselőházi elnököt, hogy tűzze napirendre és gyorsított eljárásban fogadtassa el a manipulatív és jogellenes tartalmak közösségi oldalakon való terjedését korlátozó törvénytervezetét.

„A dezinformáció elleni törvényt el kell fogadni” – írta vasárnap a Facebook-oldalán a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a tervezetet 2025-ben nyújtotta be a parlamentbe, a szenátus hallgatólagosan elfogadta, a képviselőházban azonban elakadt.

Miruţă szerint a Kolozs megyei támadás már nem egy egyszerű internetes álhír következménye, hanem egy olyan hazugságé, amely „a telefonok kijelzőjéről az utcára szabadult”, és életeket mentők elleni erőszakká alakult. A miniszter kifejtette, hogy az interneten terjedő hazugságok ellen nem lehet egyedi feljelentésekkel fellépni. Szerinte a félretájékoztatást terjesztő algoritmusok ellen szintén algoritmusokkal kell küzdeni, és ehhez megvan a technikai megoldás, amelyet törvénybe kell foglalni anélkül, hogy sérülne a véleménynyilvánítás szabadsága.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?