Hiába süllyesztették el az uszályokat, leállhat az atomerőmű

Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Cernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.

Pénteken és szombaton kővel megrakott uszályokat süllyesztettek el a Cernavodától 60 kilométernyire található elágazásnál, minek hatására másodpercenként mintegy 50 köbméterrel több víz jutott az erőmű felé vezető Öreg-Dunába, de a jelek szerint a javuló tendencia nem volt tartós - mutatott rá Bușoi az RFI román adásában. Amennyiben le kell állítani az atomerőmű még működő, az ország energiaszükségletének 10 százalékát fedező 700 megawattos kettes blokkját is, az elosztó hálózatot kezelő Transelectrica várhatóan 10-30 százalékos korlátozást fog bevezetni a nagy ipari fogyasztók számára az esti csúcsidőben, de a lakossági fogyasztókat ez nem érinti – idézte az MTI az államtitkárt.

Néhány napig teljesen leállhat az atomerőmű Fotó: Nuclearelectrica Facebook oldala

Vasárnap a hatóságok még derűlátóan nyilatkoztak arról, hogy az első két uszály elsüllyesztése nyomán a vízszint négy centimétert emelkedett Cernavodánál az előrejelzésben szereplő négy centiméteres apadás helyett, és ez a növekmény akár kilenc nappal is megnövelheti az atomerőmű részleges üzemben tartásának időszakát. Hétfőn azonban az előző napinál 5 centiméterrel alacsonyabb, mínusz 227 centiméteres vízállást mértek Cernavodánál és az előrejelzés szerint a következő két napon további 2-8 centiméter közötti apadásra lehet számítani. Korábban a hatóságok azt közölték, hogy amennyiben a vízállás eléri a mínusz 233 centiméteres szintet, az atomerőművet le kell állítani.

A kormány július 31-én készenléti állapotot hirdetett a Duna alacsony vízállása és az energiahiány miatt, pénteken pedig felhatalmazta a villamosenergia-hálózat üzemeltetőjét, hogy szükség esetén lekapcsolja a nagy ipari fogyasztókat. A Duna vízhozama múlt szerdán süllyedt a négy évtizede feljegyzett, másodpercenként 1400 köbméteres történelmi mélypontra a romániai szakasz belépőpontján, Báziásnál. A vízügyi hatóságok szerint augusztus 14-ig nem várható változás, azt követően enyhe emelkedésre számítanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?