Az illinois-i legfelsőbb bíróság helyben hagyta egy fekete tinédzsert agyonlövő rendőr ítéletét

Az egyesült államokbeli Illinois állam legfelsőbb bírósága helyben hagyta kedden egy fekete tinédzsert brutálisan agyonlövő rendőr sokak szerint aránytalanul enyhe börtönbüntetését.

Jason Van Dyke, a chicagói rendőrségtől azóta elbocsátott rendőrtiszt 2014-ben a városban több sorozatot lőtt ki Laquan McDonald 17 éves fiatalemberre, akinek a kezében ugyan egy kisebb kés volt, de nem fenyegetőzött vele. A helyszínre érkezése után szinte azonnal tüzet nyitó rendőr az összesen 16 lövés nagy részét már az élettelenül földön fekvő áldozatára adta le.

Mivel a rendőr fehér, az áldozat pedig fekete bőrű volt, a gyilkosság felizzította a faji ellentéteket és tüntetésekhez vezetett Chicagóban.

Bár a 40 éves Van Dyke ellen eredetileg előre megfontolt, szándékos emberölés címén emeltek vádat, ami legalább 45 évi szabadságvesztéssel sújtható, a bírák a bűncselekmény minősítését szándékos, de nem előre megfontolt módon elkövetett gyilkosságra változtatták - miután elfogadták Van Dyke állítását, hogy életét féltve nyitott tüzet - és elutasították, hogy a vádban 16-szoros súlyos testi sértés is szerepeljen. Végül tavaly októberben bűnösnek mondták ki, és idén januárban hat év kilenc hónapos börtönbüntetést szabott ki rá.

Fél évszázada ő az első fehér bőrű rendőr Chicagóban, akit szolgálat közben elkövetett gyilkosságért elítéltek, az ítélet szerint azonban jó magaviselet esetén megfelezhetik büntetését. Jason Van Dyke fellebbezett az ítélet ellen.

Illinois államügyésze, Kwame Raoul - a per ügyészével együtt - beadványt intézett az alkotmánybíróság szerepét ellátó legfelsőbb bírósághoz, és a büntetés hatályon kívül helyezését, valamint új meghallgatást kérelmezett, amelynek nyomán szerintük súlyosbítható a büntetés. Azzal érveltek ugyanis, hogy a lövések számának megfelelő, több rendbeli súlyos testi sértésért is felelősségre kell vonni a volt rendőrt, így a kiszabható büntetési tétel súlyosabb lehet. Az állam legfelsőbb bírósága azonban indoklás nélkül megtagadta az új meghallgatást. A hattagú testületből négyen - helyesnek tartva az ítéletet - az elutasítás mellett döntöttek, két alkotmánybíró viszont jelezte, hogy nem ért egyet ezzel a döntéssel.

Az államügyész és a per ügyésze tudomásul vette az alkotmánybírósági határozatot. Ahogyan sajtóértekezletükön fogalmaztak: "elismerik és tiszteletben tartják az alkotmánybíróság jogkörét". Van Dyke rendőr ügyvédje, Daniel Herbert Twitteren közölte, hogy "rendkívül örülnek" a döntésnek. Majd hozzátette: az alkotmánybíróság határozata remélhetőleg véget vet annak, hogy politikai célokra használják ki Laquan McDonald halálát.

Kapcsolódók

Kimaradt?