Egyetemistákra lőttek egy kaliforniai bárban, 13-an meghaltak

Tüzet nyitott egy férfi a kaliforniai Thousand Oaks város egyik bárjában, ahol egy diákrendezvény zajlott. Az elkövető meghalt. FRISSÍTÉS: összesen 13-an haltak meg.

A Los Angelestől mintegy 60 kilométerre nyugatra fekvő, 130 ezer lakosú város hatóságainak tudomása szerint 11 embert ért lövés, köztük egy sheriffhelyettest. Garo Kuredjian sheriff egy korábbi sajtótájékoztatón hat sebesültről beszélt, és nem tudta megmondani, hogy mennyire súlyos az állapotuk.

 


A Ventura County Star című helyi napilap úgy tudja, hogy legalább 30 lövés dördült el kevéssel éjfél előtt a Borderline Bar & Grill nevű szórakozóhelyen. A rendőrség egyelőre egy elkövetőről tud, és felszólította a helyieket, hogy kerüljék el a szórakozóhely közelét. A környékbeli utakat lezárták.

Szemtanúk szerint a támadó fejbe lőtte a bejáratnál álló biztonsági őrt, majd félautomata fegyverével válogatás nélkül lövöldözni kezdett.

A szórakozóhelyen egyetemistáknak szervezett táncest zajlott. Az elkövető füstgránátot dobott a táncparkettre. Többen az ablakokat kitörve próbáltak elmenekülni a támadó elől.

FRISSÍTÉS: Összesen 13-an haltak meg, köztük a támadó és a seriffhelyettes is.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?