Erős jelentése van: megjelent Kim Dzsong Un első hivatalos portréja

Megjelent az Észak-Koreát uraló dinasztia harmadik vezetőjének első hivatalos portréja.

Bemutatták Észak-Koreában a festményt, amelyet az első hivatalos portréként értelmez a BBC. A brit lap megjegyzi: elődei (apja és nagyapja) portréjai országszerte fellelhetők, Kim Dzsong Un azonban inkább örökösként, tanítványként jelent meg mostanáig, mint saját jogú, velük egyenlő értékű vezetőként. A szerepe fokozatosan változott, és sokat segített neki a külpolitikai tevékenysége idén.

A portrét akkor mutatták be, amikor az idén áprilisban megválasztott kubai elnökkel, Miguel Mario Díaz-Canel Bermudez találkozott az észak-koreai diktátor. Korábban csak fotókat és videofelvételeket mutattak a vezetőről, festményt azonban nem.

A portré érdekessége nemcsak az, hogy Kim Dzsong Un mosolyog rajta, hanem a nyugati stílusú zakó és nyakkendő is, amelyet visel. A mosolygás nem feltétlenül jellemzi Kimet (bár akadnak kivételek): az orosz állami tévé egyenesen hamisított egyet az arcára, amikor a külügyminiszterükkel való találkozóját örökítették meg.

Oliver Hothamm, az NK News elemzője úgy véli: a portré erős jele lehet annak, hogy elkezdődik Kim Dzsong Un személyi kultuszának építése. "Az észak-koreaiak minden bizonnyal érteni fogják ennek a lépésnek a szimbolikus értelmét" - fogalmazott a szakértő.

Kapcsolódók

Kimaradt?