Eltűnt újságíró: Szaúd-Arábia fenyegetőzik

Szaúd-Arábia kemény válaszcsapással fenyeget arra az esetre, ha büntetőintézkedéseket hoznak ellene Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró eltűnése miatt – jelentette vasárnap a közel-keleti ország hivatalos hírügynöksége.

„A királyság még komolyabb intézkedésekkel válaszol, ha valamiféle szankciókkal sújtják. Teljes mértékben visszautasítja a fenyegetéseket és próbálkozásokat, hogy megingassák, gazdasági szankciókkal sújtsák, politikai nyomás alá helyezzék, vagy megismételjék róla a hamis állításokat” – mondta egy névtelenséget kérő kormányzati forrás az SPA hírügynökségnek.

Donald Trump amerikai elnök egy televíziós interjúban szombaton kijelentette, hogy az Egyesült Államok szigorúan megtorolná, ha kiderülne, hogy a szaúdi vezetés áll Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró eltűnése mögött.

Vasárnap brit-francia-német külügyminiszteri felhívást tettek közzé azzal a céllal, hogy „szavahihető módon” vizsgálják ki az ügyet. Az incidenst „a lehető legnagyobb komolysággal” kell kezelni, és meg kell állapítani az igazságot arról, hogy mi történt, meg kell találni és el kell számoltatni a felelősöket – hangzik a Londonban kiadott közös közlemény. „Támogatjuk a közös szaúdi-török erőfeszítéseket ebben az értelemben, és elvárjuk a szaúd-arábiai kormányzattól a teljes és részletes választ. Ezt az üzenetet közvetlenül a szaúdi hatóságokhoz intézzük” – írta Jeremy Hunt brit, Jean-Yves Le Drian francia és Heiko Maas német külügyminiszter.

A WP szerint meggyilkolták Hasogdzsit

Az ellenzéki hírlapírónak az után veszett nyoma, hogy október 2-án bement hazájának isztambuli konzulátusára, hogy közelgő esküvőjéhez beszerezze a szükséges hivatalos dokumentumokat. A The Washington Post egyébként Ez egy cikk kellene legyen Dzsamál Hasogdzsitól címmel üres felületet jelentetett meg október 4-én, jelezve, hogy az újságíró eltűnt.

A napilap – amelynek a szaúdi újságíró munkatársa volt – csütörtökön internetes oldalán azt közölte, hogy a tudomására jutott hang- és videofelvételek szerint Hasogdzsit meggyilkolták a képviselet épületében. Rijád ezt tagadja, és azt állítja, hogy az újságíró szabadon távozott a konzulátusról.

A szaúdi uralkodócsalád egyik befolyásos tagja, Háled el-Fejszál herceg, Mekka kormányzója Törökországba utazott, és találkozott Recep Tayyip Erdoğan török államfővel az eltűnés ügyében – közölte pénteken két bennfentes forrás is, részletek ismertetése nélkül.

A szaúdi tőzsdeindex az amerikai szankciók kilátásba helyezésének hatására hét százalékot esett, ami a legnagyobb csökkenés 2014, az olajárak beomlása óta.
banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?