Beismerő vallomást tett a Trumpot megmérgezni akaró férfi

Beismerő vallomást tett a korábban ricinesnek vélt leveleknek a Fehér Házba és a Pentagonba küldésével gyanúsított férfi, akit szerdán tartóztattak le Utah államában. A levelekről időközben kiderült, hogy nem mérgező ricinusmagokat tartalmaztak.

A 39 éves volt tengerészgyalogos, William Clyde Allen III. beismerte, hogy leveleket küldött Donald Trump amerikai elnöknek, Christopher Wray FBI-főnöknek, James Mattis védelmi miniszternek és John Richardson admirálisnak, a tengeri hadműveletek irányítójának címezve. A borítékok egyike sem jutott el a címzetthez, mert már a postázóban kiszűrték őket.

A ricint rendkívül erős méregként tartják számon, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga. A szervezetbe jutva egy csöppnyi mennyiség is fulladást, hányást és belső vérzéseket okoz, végső soron halálhoz vezethet. Nincs ismert ellenszere. A mérget a ricinusmagból lehet kinyerni.

A hatóságok nem közölték, hogy mi lehetett Allen indítéka. A férfi ellen pénteken emelnek vádat, 25 ezer dolláros (7 millió forintos) óvadék ellenében védekezhet szabadlábon.

Allen 1998 és 2002 között szolgált a haditengerészetben, a második legalacsonyabb rangig jutott, mielőtt leszerelt.

Kapcsolódók

Kimaradt?