ENSZ-közgyűlés: nem számítottak rá, de beszédet mondott a venezuelai elnök

Meglepetésszerűen tartott beszédet Nicolas Maduro, Venezuela elnöke az ENSZ-közgyűlésen.

A beszéd célja az volt, hogy "megvédje országát", miután hat másik állam – öt konzervatív vezetésű dél-amerikai ország és Kanada – szerint emberiség elleni bűnöket követett el, Donald Trump amerikai elnök pedig egyenesen katonai beavatkozásról beszélt Venezuela kapcsán. Első ízben került sor arra, hogy egy államot a norvég ENSZ-bíróság elé citáljanak.

Maduro nem vett részt a közgyűlésen, állítása szerint attól tartva, hogy merényletet követnének el vele szemben, egy beszédet végül mégis mondott.

50 perces felszólalásában többek között azt mondta, az Amerikai Egyesült Államok parancsokat akar osztogatni a jövőben is a világnak, mintha az az ő tulajdona volna – ezzel a Time megjegyzése szerint arra célzott, hogy Trump egy unilaterális, "Amerika az első" politikát hangsúlyozott korábban a találkozón.

Maduro ugyanakkor azt is mondta, Trumphoz hasonlóan ő is nyitott a párbeszédre. Trump egy nappal korábban gazdasági szankciókkal sújtotta Maduro közeli embereit, köztük a feleségét és az ország alelnökét is. Maduro szerint "illegális unilaterális szankciókról" van szó,

Kapcsolódók

Kimaradt?