Hatalmas tömeg vett részt a genovai hídomlás áldozatainak temetésén

Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak mondta Angelo Bagnasco genovai érsek a genovai hídomlás több áldozatának közös állami temetésén, amelyet a genovai vásártéren tartottak szombaton, több ezer ember részvételével.

A szertartáson felolvasták az összes áldozat keresztnevét, amit hatalmas taps kísért. A gyászmisét bemutató Bagnasco érsek 19 áldozat egymás mellett sorakozó, fehér rózsakoszorúkkal borított koporsója előtt beszélt. A többi áldozat családja elutasította az állami szertartást, az államot is felelősnek tartva a tragédiáért. A koporsókra a rokonok és barátok fényképeket, üzeneteket, labdarúgó-csapatok mezeit, a gyermekáldozatok koporsóira plüssállatokat is helyeztek.

Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke beszédében kijelentette, hogy a Morandi-híd összeomlása mély sebet ejtett Genova városán. Köszönetet mondott a világ minden részéből tanúsított szolidaritásért, és méltatta a genovaiak segítőkészségét, emberségét. Hangsúlyozta, hogy az áldozatoknak kötelesség igazságot szolgáltatni, bár ez se fogja őket visszaadni családtagjaiknak. Az érsek a híd környékéről kilakoltatott több mint hatszáz lakos minél gyorsabb elhelyezését sürgette. Arra szólította fel az olasz hatóságokat, hogy ne feledkezzenek meg Genova városáról. Bagnasco bíboros elmondta, hogy Ferenc pápa péntek este telefonon fejezte ki neki részvétét. A genovai érsek a szertartáson egyenként megáldotta a koporsókat.

Mivel a hídomlás két albán áldozata muzulmán volt, értük a katolikus szertartás végén a genovai iszlám közösség imámja mondott imát. A muzulmán közösség vezetője olasz nyelvű beszédében a testvéri közelség jelentőségét emelte ki, Genova talpra állását szorgalmazta. Szavait nagy taps kísérte.    

A szertartáson jelen volt Sergio Mattarella olasz államfő, Giuseppe Conte miniszterelnök, a parlament két elnöke, a római kormány több tagja, több olasz tartomány elnöke, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, a külföldi áldozatok országainak diplomatái, valamint a két városi labdarúgó-csapat, a Sampdoria és a Genoa klubelnöke is. Az első sorokban ültek az omlástól kezdve folyamatosan dolgozó olasz polgári védelem, tűzoltóság emberei, akiket szintén tapssal köszöntöttek. A szertartást a genovai vásártér egyik hatalmas épületében tartották, amely teljesen megtelt gyászolókkal. A városban megállt az élet, a genovai kikötőben a hajókürtök megszólaltatásával búcsúztak a halottaktól.

A hídomlás négy másik áldozatát pénteken a Nápolyhoz közeli Torre del Grecóban temették el: négy fiatalembert, akik autóval Genován át Portugáliába tartottak nyaralni. Egyikük édesapja úgy nyilatkozott, nem akarja hogy fia puszta nyilvántartási szám maradjon a hatóságok számára.

A hidat üzemeltető autósztráda-társaság bejelentette, hogy menedzserei szombat délután bocsátanak ki újabb nyilatkozatot. Korábban tagadták, hogy karbantartási mulasztást követtek el. Olasz sajtóértesülések szerint a genovai hídomlást a szerkezet egyik tartókábelének elszakadása okozhatta. A dél-olaszországi Beneventóban hasonló baleset megelőzésére lezárták az ottani Morandi-hidat.

A római kormány továbbra is kitart a sztrádatársaság koncessziójának visszavonása mellett. Ami a híd sorsát illeti, a legsürgősebb feladat a vasbetondarabok eltávolítása lesz a híd alatti patak medréből, még az őszi csapadékos időszak beállta előtt. Genova városa már a hídomlás miatti anyagi kárt számolja, hiszen a jelentős útvonal megszakadása elszigeteli a város kikötőjét.

Kapcsolódók

Kimaradt?