FRISSÍTVE - Elhunyt a genovai hídomlás kómában fekvő, román áldozata

FRISSÍTVE - Egy román állampolgárt is azonosítottak a Genova közelében történt hídomlás halálos áldozatai között – közölte a román külügyminisztérium. FRISSÍTÉS1: Egy második román állampolgárságú személyt is találtak szerdán az áldozatok között. FRISSÍTÉS2: A külügyminisztérium bejelentette, hogy nem az a személy halt meg, akiről korábban azt hitték, hogy román állampolgár. FRISSÍTÉS3: Szombat este a román külügyminisztérium bejelentette: elhunyt a genovai hídomlás kómában fekvő, román áldozata.

Az olaszországi A10-es autópálya Genovánál található hídja kedd délben omlott össze. A szerencsétlenségben legkevesebb harmincöten életüket vesztették, többen megsebesültek.

A balesetet követően a torinói román konzuli hivatal küldöttsége kiszállt a helyszínre, illetve a környező kórházakba. A mentési munkálatok még folyamatban vannak, kedd estig egy román állampolgárt azonosítottak a halálos áldozatok között – közölte a külügyminisztérium.

A külügyi tárca részvétét fejezi ki a genovai tragédiában elhunytak családjának, a sérülteknek pedig gyors felépülést kíván.

A minisztérium emlékezteti az érintett román állampolgárokat, hogy a következő telefonszámokon fordulhatnak segítségért a torinói konzuli hivatalhoz: +39 011 249 57 75; +39 011 249 52 64; +39 011 249 50 64; +39 011 235 90 53; +39 338 756 8134.

FRISSÍTÉS1: Egy második román állampolgárt is azonosítottak szerdán az egy nappal korábban, az olaszországi Genova közelében történt hídomlás halálos áldozatai között – tájékoztatott a külügyminisztérium.

A második román áldozat kettős állampolgárságú volt. A torinói román konzulátus mobil egysége állandó kapcsolatban áll mind a helyi hatóságok által létesített válságstábbal, mind azokkal a kórházakkal, amelyekbe az áldozatokat szállították – áll a tárca közleményében.

FRISSÍTÉS2: Életben van az olasz hatóságok által a genovai hídomlás halálos áldozatai között számon tartott egyik román állampolgár – tájékoztatott szerda este a külügyminisztérium.

A tárca közleménye értelmében az olasz hatóságok által kedden halottnak nyilvánított román állampolgár nem hunyt el a szerencsétlenségben, hanem a sebesültek között van, mély kómában fekszik egy genovai kórházban. A hatóságok tévedésére szerdán derült fény, amikor az időközben Genovába érkezett családtagok megállapították, hogy az a halott, akit az egyik román áldozatnak véltek, nem az ő hozzátartozójuk.

„Az olasz hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket a hiba és azon döntés kijavítása érdekében, amellyel halottnak nyilvánították a román állampolgárt” – olvasható a közleményben. Ebben hozzáteszik, Románia torinói konzulátusának mobil egysége továbbra is a helyszínen tartózkodik, és állandó kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, illetve azokkal a kórházakkal, amelyekbe az áldozatokat szállították.

FRISSÍTÉS3: Szombat este a román külügyminisztérium bejelentette: elhunyt genovai hídomlás kómában fekvő, román áldozata. A halálhírt az orvosok közölték a családdal és a hivatalos szervekkel egyaránt. Románia torinói konzulátusának mobil egysége kapcsolatban van a családdal és minden szükséges segítséget megad, ami ilyen helyzetben szükséges, beleértve a halotti bizonyítvány és a holtest hazaszállításához szükséges dokumentumok kiállítását. A külügyminisztérium őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.

Magyar áldozatokról nem tudnak

A jelenlegi információk alapján nincs magyar érintettje a genovai hídomlásnak – közölte a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy még tartanak a mentési munkálatok az autópályán.

A közleményben azt írták: a milánói magyar főkonzulátus folyamatos kapcsolatban áll az illetékes olasz hatóságokkal és kórházakkal. A főkonzulátus ügyeleti telefonvonalára magyar állampolgártól segélyhívás nem érkezett – tették hozzá.

Genova mellett kedden súlyos viharok után omlott le az A10-es autópályán a Morandi-híd egy része.

Kapcsolódók

Kimaradt?