Beke István mellett tüntettek Sepsiszentgyörgyön

Több mint százan vonultak fel a merényletkísérlettel gyanúsított Beke Istvánért szombaton, Sepsiszentgyörgy utcáin – írja a Székelyhon.

A hírportál tudósítása szerint tömeg ezúttal is a „Beke Isti ártatlan”, a „Hazug román hatalom, engedjétek szabadon”, a „Hol a bomba?” jelszavakat skandálta. A jelenlevők a korábbi megmozdulásokhoz hasonlóan a Gábor Áron utcán a rendőrség, a Kovászna megyei Kormányhivatal, illetve az ügyészség épületét érintve vonultak fel Sepsiszentgyörgyön.

A legfelsőbb bíróság nemrég elutasította este a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István fellebbezését az előzetes letartóztatása ellen, a jogerős döntés értelmében a kézdivásárhelyi férfi vizsgálati fogságban marad.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét december elsején, Románia nemzeti ünnepén vette őrizetbe a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség (DIICOT), amely szerint a férfi házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen.

A DIICOT közölte: az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészség szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. Az ügyészek petárdákat találtak a férfi lakásán.

Beke letartóztatását elrendelő bíróság szerint „a polgárok békés mindennapjait és biztonságát veszélyeztették volna” azok a bűncselekmények, amelyekkel Beke Istvánt gyanúsítják, és amelyekre „léteznek bizonyítékok”. Az indoklást megfogalmazó bíró emlékeztet: az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőit 10 és 20 év közötti szabadságvesztéssel büntetik, a bűncselekmény elkövetésének szándékát pedig 5 és 10 év közötti börtönnel.

A bíró súlyosbító körülménynek tartja, hogy a gyanúsított a Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által meghirdetett revizionista-szeparatista célokat kívánta szolgálni azzal, hogy pánikot keltve házi készítésű bombát robbant a román nemzeti ünnepen Kézdivásárhelyen.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?