Vadászidényen kívül is kilőhetők a garázda vadak

Átiratban tájékoztatt a prefektusokat és a környezetvédelmi ügynökségek igazgatóit Korodi Attila miniszter szerdán a szeptemberben elfogadott 1575-ös miniszteri rendelet új szabályozásairól, amelyeknek értelmében ha a medvék, farkasok vagy vadmacskák veszélyeztetik a közbiztonságot, bejárnak a településekre, bántják a háziállatokat vagy éppen az állatokat felügyelő személyeket, vadászidényen kívül is elfoghatók vagy kilőhetők.

„Azt gondolom, hogy az önök felelőssége, hogy az egyes vadásztársulatoknak engedélyezett maximális kilövési keretet elsősorban azokban az esetekben használják fel, amikor lakosság biztonsága van veszélyben” – olvasható a könyetzetvédelmi miniszter által küldött átiratban.

A környezetvédelmi miniszter arra kérte az érintetteket, hogy egy héten belül közösen küldjenek minden helyi és megyei hatóságnak levelet, amelyben közlik az egyes településvezetőkkel, hány állatra kaphatnak kilövési engedélyt, illetve tájékoztassák őket a megye vadászati alapjáról, valamint a különleges helyzetek esetében szükséges eljárásról.

A tárcavezető átirata szerint a megyei hatóságok közötti folyamatos kommunikációra van szükség annak érdekében, hogy mindenki megértse, az emberek biztonsága elsőbbséget élvez a szabadidős vadásztevékenységgel szemben. A prefektusoknak és az ügynökségek vezetőinek a településvezetők tájékoztatásában való aktív részvétele szerinte segíthet abban, hogy szorosabb legyen az együttműködés a vadászati alapok kezelőivel, ennek révén pedig abban, hogy minél kevesebb, az emberek biztonságát veszélyeztető eset forduljon elő.

Az 1575-ös miniszteri rendelet értelmében 550 medve, 520 farkas és 440 vadmacska lőhető ki az idei vadászidényben. Ebből 473 medvét, 513 farkast és 433 vadmacskát osztanak el a vadásztársaságok között, a fennmaradó 77 medve, 7 farkas és 7 vadmacska kilövése a helyi hatóságok döntésére van bízva – veszélyes, a lakosság biztonságát veszélyeztető esetekben használhatják. 

Kapcsolódók

Kimaradt?