Nők elleni erőszak felszámolásának világnapja: az áldozatok kétharmada hallgat

Körülbelül 1 300 ember került bíróság elé tavaly Romániában családon belüli erőszak elkövetése miatt, ez a bántalmazók 3,5 százaléka.

Elborzasztó adatokat ismertetett Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-es képviselő, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, Nagyváradon. A képviselő az Európai Néppárt zágrábi kongresszusán beszámolt a Mariya Gabriellel, ifjúságért és innovációért felelős EU-biztossal és Dubravka Suicaval, demokráciáért és demográfiáért felelős EU-biztossal folytatott megbeszélésekről. A nők elleni erőszak felszámolásának világnapján azonban hazai adatokról is beszélt.

Tavaly 38 445 esetben jelentettek a rendőrségen családon belüli erőszakot, a szakértők szerint azonban ez a valós esetek egyharmada, mondta Biró Rozália, aki hozzátette: bíróság elé az elkövetők 3,5 százaléka került és ez egyaránt mutatja az eljárási hiányosságokat, de a romániai mentalitást is. Utóbbit az Eurobarométer 2016-os közvélemény kutatása szemlélteti: a romániai megkérdezettek 55 százaléka szerint az erőszakos magatartás indokolható, ötből egy ember szerint pedig a bántalmazót egyáltalán nem kellene megbüntetni. 

Romániában az idei év első hat hónapjában 946 nemi erőszak, 112 emberölés és 19 851 családon belüli erőszak esetet jelentettek. Az áldozatok 64 százaléka nő, de gyermekeket, időseket és férfiakat is bántalmaztak, mondta Biró Rozália, aki szerint a családon beüli erőszak nem magánügy, bárki tehet ellene.

Az RMDSZ Nőszervezete által indított neeem.ro honlapon az ingyenes hívható zöld szám mellett azt is megtalálhatják a bántalmazottak, hogy kihez forduljanak, vagy épp hova menekülhetnek, mondta a képviselő. Ugyanakkor mától december 10-éig (ekkor van az emberi jogok világnapja) tartó 16 Akciónap a nők elleni erőszak ellen keretében a nőszervezet helyi és parlamenti döntéshozókkal, civil szervezetek képviselőivel szerveznek kerekasztal-beszélgetéseket többek között arról, hogy milyen intézkedéseket hozhatnak, amelyekkel visszaszorítható a jelenség.

(Címlapfotó forrása: dcnews.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?