Kulisszalátogatás és improvizáció lesz a színház világnapján Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház is csatlakozik kedden, március 27-én a színházi világnapot ünneplő társulatokhoz.

Az intézmény közleménye szerint délelőtt 10-től 14 óráig kulisszaprogram lesz, azaz színházi idegenvezetést tartanak iskolások számára.Este hat órától éjfélig pedig Tea & Dzsem, azaz hattól Beugró - improvizációs játék a színészek közreműködésével, nyolctól a színészzenekar fellépése, este tíztől pedig közös jammelés, „amíg bírjuk”, írják.

A Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által 1961-ben elfogadott határozata alapján március 27-e a színházi világnap, melynek célja felhívni a figyelmet a színházművészet fontosságára és egyúttal tisztelgés a színházi alkotók előtt.

A világnapot a kolozsvári magyar társulat kétnapos programmal, a marosvásárhelyi ünnepi előadással és beszélgetéssel, a csíkszeredai pedig nyílt próbával ünnepli.

Kapcsolódók

Kimaradt?