Az ország egyetlen barokk zenekara és kórusa koncertezett a Régizene Fesztiválon
Romániában jelenleg nem működik sem barokk zenekar sem barokk kórus, így az ilyen koncertek igazi különlegességet jelentenek. Hát még, ha egyetlen évben egyetlen egyszer állnak össze? És mi van akkor, ha minden évben más és más tagokkal? Na és, ha a Barokk Zenekar és Barokk Kórus egyszerre koncertezik? – nos, ez utóbbi történt meg a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
Nagyszabású koncertet hallgathattak Csíkszeredában mindazon szerencsések, akik részt vesznek a Régizene Fesztiválokon. Ezeken állnak össze ugyanis – 2010-től, Filip Ignác Csaba művészeti vezető javaslatára – az ország régizenészei, hogy együtt muzsikáljanak. Az esemény rendkívüli, hiszen rendszerint egyetlen alkalommal történik meg – kivéve, ha sikerül, mint tavaly is Bukarestben, más helyszínen is megismételni. A hangversenyt idén a bukaresti Román Kulturális Intézet (ICR) támogatta.
Filip Ignácz Csaba „ad-hoc” zenekarnak nevezi, de el lehet képzelni, mekkora szervezőmunka és milyen kommunikáció van mögötte. És nem mellékes, hogy olyan színvonalra kell gondolnunk, amit Ulrike Titze, a Drezdai Barokk Zenekar koncertmestere első pillanattól kézbevett: az ő időszámítása szerint immár 11 éve dolgozik a zenekar tagjaival, gyakorlatilag minden egyes évben ő „felel” a színvonalért. Társai ebben a felelősségben idén a brassói Steffen Schlandt karmester, és a gyergyószentmiklósi Ványolós András kórusvezető voltak.
Lévén, hogy idén abban a fantasztikus extrában részesültek a barokk zene kedvelői, hogy egyazon koncerten hallhatták a kettőt: a 2016-os Barokk Fesztiválzenekart és a Barokk Fesztiválkórust.
Nem csoda, hogy a Szent Ágoston Templomban zajló hangversenyre nagy volt az érdeklődés.
A régizene olyan, mint a jazz
Fontos az, hogy Romániában a régizenészeket összefogjuk és újak jöjjenek hozzá, mert nincsenek olyan sokan, tehát az egyik izgalmas cél, hogy szaporodjon a régizenészek tábora – mondta el a drezdai Ulrike Titze a hangversenyt megelőző sajtótalálkozón. Mint jelezte, itt a korabeli hangszereken játszó, szakmai körökben már ismert, többnyire hazai zenészek muzsikálnak, de a fesztivál idejére együtt gyakorolni és fellépni rendszerint külföldről is érkeztek szólisták. Pár napi munka egy ilyen együttesben komoly zenei továbbképzővel egyenértékű – vallják a részvevők.
Az Aus der Kirche in die Welt - Különböző régiók német zenéje címmel létrejött koprodukcióért nagyon hálás a hegedűművész-koncertmester a szervezőknek: mivel a német zene a témája az idei Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak, így olyan erdélyi szász szerzőket ismert meg a műsorba válogatásuk révén, akik műveit eddig még soha nem játszotta.
Johann Knall a nagyszebeni evangélikus templom kántora volt. Az erdélyi gáláns stílus egyik képviselője. Számos kantátát írt az egyházi év vasárnapi istentiszteleteire. A „Dictum”-ok, melyeket szólisták, zenekar és kórus adott elő, valamint a gyülekezet is bekapcsolódott, igazi helyi sajátosságok, és szervesen kötődnek a liturgikus szertartáshoz. A műsorban a pünkösdvasárnapi Dictum hangzik el.
Philipp Caudella Nagyszebenben dolgozott, ahol zongoristaként, orgonistaként, tanárként és zeneszerzőként tevékenykedett. Zongoraiskolát és kórusgyűjteményt jelentetett meg. A mai napig a helyi katolikus templom egyik legjelentősebb muzsikusaként tartják számon. Zongoravariációk és motetták mellett számos kantátát is komponált, ez utóbbiak közül néhányat szokatlanabb felállásban: kórusra, zenekarra és obligát orgonára.
Mint Ulrike Titze elmondta: a 2016-ps koncertprogram összeállításának alapgondolata „a templomból a nagyvilágba” kulcsfogalom köré szerveződött: kivezetni az egyházi zenét, beleértve a hangszeres muzsikát is, az eredeti célt szolgáló liturgikus keretek közül. És ugyan egy templomban zajlott a koncert, a „nyitás a nagyvilágba” megtörtént.
A csíkszeredai hangverseny kulisszatitkairól megtudtuk: mivel a programba foglalt Telemann-kompozíció a vízről, tengerről, vidám tengerészekről szól: a dagály-apály érzékeltetésére két oboa helyett hármat használtak, és több ütős hangszert is, hogy a tengeri vihart reprodukálják. Továbbá egy olyan Bach-tételt építettek a műsorba, amelyben kötelező az orgona.
Kulisszatitkok és érdekességek
A Fesztivál szervezői által idén nóvumként bevezetett sajtótalálkozók ez esetben is szolgálatot tettek abban, hogy kulisszatitkok tömkelegét sajtolhassuk ki a fellépőkből. Jelen volt a sajtótájékoztatón Steffen Schlandt is, aki, Ulrike Titze-vel együtt a kuriózumok tömkelegét röppentette a jelenlevő Fesztivál-sajtósoknak.
Amit megtudtunk az idei koncert hátteréről: a Barokk Fesztiválkórus 2016-os felállása 85%-ban csíkszeredai kórustagokból állt össze, hozzájuk csatlakoztak a Steffen Schlandt által vezetett brassói Bach Kórus énekesei is, azzal a céllal, hogy szólamban erősítsenek ott, ahol a tökéletes hangzáshoz szükséges.
„Nagyon jó a német kiejtése a csíki kórustagoknak” – mondta el Steffen Schlandt a sajtónak, hozzátéve, nagy mosollyal: „csak a székely akcentust kellett imitt-amott lefaragni”.
Ulrike Titze pedig azt ecsetelte: immár 5 éve, hogy teljesen áttértek a historikus hangszerekre, tehát kizárólag bélhúros illetve korabeli hangzású- és építésű hangszereken zenélnek. A legelső évben a Barokk Fesztiválzenekar próbáin föltűnt neki, hogy a zenészek nagyon feszengtek, „óvatoskodtak”, hogy kottahűek legyenek, vagy nehogy „elrontsanak” valamit a barokk művek előadásában. Ám a próbák szüneteiben olyan feregetegesen muzsikáltak együtt – pihenésként – népzenét, hogy ő koncertmesterként elhatározta: azon fog dolgozni, hogy ezt a laza könnyedséget, önfeledt muzsikálást a hangversenyekre is bedolgozza.
„A régizene nem valami egzotikus dolog” – vallotta Ulrike Titze, örömmel jelezve, hogy idénre már sikerült is a terve.
A jazz és a retro filmek is „régizenepártiak”
Steffen Schlandttal arra a kérdésre is válaszoltak: szerintük hogyan lehetne a régizenét közelebb hozni a fiatalokhoz.
Szerintük egyrészt „kapcsolatba kell hozni”, kontextusba kell tenni a fiatalságot, „hiszen a régizene ugyanolyan, mint akár a jazz: tempó és ritmus, úgyhogy az hallgatóban elindítja a mozdulat-reflexet. Ha pedig már bólogatunk, vagy billegünk, onnantól nem kell erőlködni a közelebb hozáson sem” – hangzott el. A brassói orgonista-karmester úgy fogalmazott: virtuális generáció vagyunk, ám most van „egy hóbort”, érdeklődés is a régi filmek iránt is – és a filmzene voltaképpen a régizenéből jön, hiszen ezeket a műveket, nem pedig a klasszikus komolyzenét dolgozzák fel előszeretettel a filmekben.
Számos szakmai érdekesség is elhangzott, melyek közül azt ragadjuk itt ki: míg a filharmonikusok hangszereiket a 440 Hz-re (kamarahangon, az oboa „lá” hangjára”) hangolják, a régizenei hangszereket az emberi fülnek-idegeknek sokkal kellemesebb, mélyebb 415- Hz-re hangolják. a világban pedig a trend az, hogy a fémes hangzás érdekében mind feljebb és feljebb hangolnak (a 440 Hz fölé), szinte évről-évre…