Huszonöt éve szólítja meg nézőit a Román Közszolgálati Televízió kolozsvári területi stúdiója, annak is a magyar adása. A kisebbségi műsorok szerkesztősége ezen a héten közönségével együtt ünnepli jubileumát a magyar színház és magyar opera színpadán, erről itt írtunk. A hőskorról, az eltelt negyedszázadról és a tervekről a Kolozsvári Magyar Adás főszerkesztőjét, Pákai Enikőt kérdeztük.

 Hogy emlékszel vissza a kezdetekre?

Ez a stúdió abban különbözik a Román Televíziótársaság  többi, területi stúdiójától, hogy spontán módon alakult mindjárt a rendszerváltás után. Olyan emberek hozták létre, akik korábban is dolgoztak már a televízióban, és úgy gondolták, hogy nagyon alkalmas a pillanat egy területi stúdió létrehozására.

Az épület megvolt…

Igen, itt működött a közszolgálati rádió és itt állomásozott a közszolgálati tévének egy közvetítőkocsija. De amikor a ’80-as években megszüntették az adást és a tudósítóhálózatot,  a kocsit a relékkel együtt visszavitték Bukarestbe.

Ezt a teret kellett megtölteni újra élettel.

Rögtön a forradalom utáni napokban néhány kolozsvári értelmiségi meg műszaki felkészültséggel is rendelkező ember, akik az említett közvetítőkocsin dolgoztak, idejöttek az épülethez és megegyeztek, hogy újraindítják a rádió adását, sőt: létrehoznak egy tévéstúdiót is. Igazi hőskorszak volt: otthonról hoztak az emberek lejátszót, kamerát, elhozták Bukarestből a reléket (amelyeket a ’80-as években szintén elvittek) és ismét fölszerelték a Feleken. 1990. január 3-án már megtörtént az első adás. Ez a felvételünk meg is van: Csép Sándor ül középen, egyik oldalán Kántor Lajos, másikon Xantus Gábor, és magyarul köszöntik a nézőket.

Mikortól számíthatjuk a területi stúdió mint intézmény működését?

Hivatalosan csak ’90 áprilisában alakult meg a területi stúdió. Addig, aki forgatott valamit, az behozta, felöltötte a rendszerbe és ment is adásba úgy, nyersen, hisz vágásra, utómunkára nem volt lehetőség. Áprilisban aztán kezdtek kialakulni a szerkesztőségek, kezdték leosztani a munkát. Embereket kellett toborozni – Csép Sándor jártában-keltében találkozott ismerőseivel, és akiket alkalmasnak talált, elhívta ide dolgozni.  Mivel ő volt az egyik kezdeményező, ő alapította meg az akkori magyar szerkesztőséget. Német adás is volt a kezdetektől, utána fogalmazódott meg az igény, hogy a roma és a zsidó közösségeknek is sugározzunk műsort, így a ’90-es évek második felében kisebbségi szerkesztőséggé alakultunk át. 2008-tól már ukrán nyelvű műsorunk is van.

Műszakilag folyamatos versenyfutás lehet egy televízióstúdió fenntartása. Hogy boldogultatok?

Rengeteg adományt kaptunk. Fischer István például, aki a bukaresti stúdió munkatársa volt egykor, de 1990-ben már Németországban élt, több teherautónyi adománnyal érkezett: felszerelésekkel, kazettákkal, mindennel, amit itt hasznosítani tudtak. Persze Bukarestből is érkezett segítség. Így alakulhatott ki a teljes rendszer, a műsorrácsok, és így vált lehetővé, hogy magyarul heti két-három alkalommal jelentkezhettünk félórás, egy órás időtartammal.

Most mennyi műsoridőtök van?

Hétfőtől szombatig naponta egy óra élő adás délután 4 és 5 óra között, amit másnap reggel 9 és 10 óra között megismételünk. Ez a Kolozsvári Televízió saját csatornáján megy, regionális szórásban. Ezen kívül 2008 óta a TVR3 csatornán is láthatók a területi stúdiók kisebbségi műsorai, amelyeket délelőtt fél 12-től és este 11-től sugároznak az országos adón.

Hogy érzed: mennyire sikerül eljutnotok a nézőkhöz?

Az első hónapokban eufória övezte azt, hogy a tévében megszólaltunk magyarul, ráadásul ezeket a műsorokat mindenki látta az országban, hisz eleinte csak egyetlen csatornája volt a közszolgálati tévének, minden azon ment. Aztán később a területi stúdiók műsorait áttették a 2-es csatornára.  2009-ben külön csatornája lett a Kolozsvári Televíziónak, ez nagyobb adásidőt jelentett, de regionális szórásban, tehát nem látta az egész ország.

Utána rosszabbodott a helyzet, mert a kábelszolgáltatók vették át a műsorok szórását, és amiatt, hogy nincs 24 órás műsorunk, csak az analóg csomagban kaptunk helyet. Idén ősszel történt meg végre az előrelépés, az UPC szolgáltató ugyanis a digitális csomagjába tette a csatornánkat, ami azt jelenti, hogy a 81-es sorszámon az egész országban fogható a kolozsvári stúdió adása.

Te mikor kerültél ide?

1992 májusában, tehát eléggé az elején.

Mi az, amire nagyon szívesen emlékezel vissza?

A kezdetekre. Néha nagyon nehéz volt összeállítani egy-egy műsort. Például nem volt elegendő vágónk. A magyar szerkesztőség alapítványa, a Janovics Jenő Alapítvány pályázat útján be tudott szerezni egy kamerát meg egy vágót, viszont nem volt hely, így az egyik kollégánál szereltük össze. A református egyház felajánlott egy alagsori termet, ott vágtunk éjszakába nyúlóan. Nem számított, hogy nappal van-e vagy éjszaka: folyt a munka. Ennek hihetetlen varázsa volt. 

Aztán persze beindult a fejlődés…

Technikailag különböző rendszerekre tértünk át, kezdtük a VHS-sel, majd az SVHS, a Beta, a Umatic, majd a DV kazettákkal. Volt olyan periódus, hogy legalább három rendszerben dolgoztunk párhuzamosan, képzelheted, mekkora volt a kavarodás, amikor kiírták a stábot, de nem jegyezted meg, milyen kazettát kell vinned magaddal. A 2000-es évek eleje pozitív változást hozott műsorstruktúrák szintjén is, 2005-ben pedig megkezdtük az élő magazinműsorok sugárzását meghívottakkal, és arra nagyon sok visszajelzést kaptunk. Folyamatosan csörögtek a telefonok.

Készült felmérés a nézettségről, a nézőkről?

Idén ősszel készült el végre az első, de még nincsenek teljes mértékben feldolgozva az adatok. A betelefonálós műsorainkból az derült ki, hogy a 35-65 év közötti korosztály követ minket rendszeresen. Az nyilvánvaló, hogy mi a napi egy óránkkal nem vehetjük fel a versenyt a magyarországi csatornákkal, amelyek 24 órából 24-et sugároznak. Igyekszünk fent lenni az interneten, a közösségi hálón, a youtube-ra is feltöltjük anyagainkat, hogy minél szélesebb rétegekhez eljussunk.

Mélypontok?

Nem titok, hogy néhány éve nehéz helyzetben van az egész intézmény, nem csak a területi stúdiók. A RománTelevíziótársaság nagyon nagy anyagi gondokkal küzd és még nem született meg az a stratégia, amely a helyzetet megnyugtatóan rendezni tudja. Abban mindannyian reménykedünk, hogy nem fognak lemondani a közszolgálati médiáról Romániában. De a hosszútávú működési és fenntarthatósági stratégia még várat magára. Ugyanakkor az elmúlt 25 év kötelez bennünket, hogy bizakodók legyünk és jól végezzük a dolgunkat.

Hány munkatársa van most a kisebbségi szerkesztőségnek?

Összesen 15. Az adminisztratív munkát végzőket leszámítva, 9 szerkesztő a Magyar Adásnál dolgozik, és még két fiatal külsős is besegít, a német és a zsidó közösségnek szánt adásokat szintén külső munkatársak készítik. Ebben nincs benne a műszaki személyzet, mert ők egyaránt dolgoznak együtt a román és a kisebbségi szerkesztőségekkel. 

Hogy tematizáltátok a műsoraitokat?

Azt tartottuk szem előtt, hogy a néző a hét hat napjának valamelyikén biztosan találjon számára megfelelő néznivalót: tudja azt, hogy hétfő – közélet, politika; kedd – kultúra; szerda – család, egészség; csütörtök – közösség; péntek és szombat – szórakozás, szabadidő, kikapcsolódás. A fiatalok felé kell fordulnunk, őket kell most jobban megszólítanunk. Ne feledjük, hogy 1990-ben nagyon fiatal szerkesztőség voltunk, de azóta eltelt 25 év, és hát bizony nőtt az átlagéletkor a szerkesztőségben. Azon vagyunk, hogy idecsalogassuk és meg is tartsuk a fiatal kollégákat, akik képesek a korosztályuknak megfelelő műsorokban gondolkodni.

Milyen terveitek vannak a következő 25 évre?

Azt szeretnénk, hogy teljesüljön régi vágyunk, a napi 24 órás műsoridő. Vagy legalább egy külön kisebbségi csatorna, ahol össze lehetne hangolni a bukaresti szerkesztőségek munkáját a területi stúdiókéval, Kolozsvárral, Marosvásárhellyel  és Temesvárral.

Mit üzensz a már hűséges és a még csak potenciális nézőknek?

Azt, hogy mi megteszünk mindent, hogy eljussunk műsorainkkal hozzájuk, és megfeleljünk a kor kihívásainak. Az erdélyi közösségekről, az itt élő közösségekhez szólnak műsoraink. Kitartást kérünk tőlük, nézzenek egyelőre abban a napi egy órában, 4 és 5 között vagy a reggeli ismétléskor 9 és 10 között. Hivatásként végezzük a dolgunkat, és valljuk, hogy a Kolozsvári Magyar Adás a mindannyiunké. Tekintsünk így rá.