Trump és Putyin között volt egy nyilvánosságra nem került találkozó is Hamburgban

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a G20-as országcsoport hamburgi csúcstalálkozóján nem egyszer, hanem kétszer találkozott. Kedd későn este kiderült: nem külön találkozóról volt szó, hanem a vacsorai beszélgetésről.

A második megbeszélés ténye eddig nem került nyilvánosságra. Kedden este a Reuters brit hírügynökség és a CNN hírtelevízió közölte a hírt, majd az információt percekkel később megerősítette a Fehér Ház egyik illetékese is. Az elnöki hivatal azonban nem tett említést arról, hogy a két államfő második találkozója milyen hosszan tartott és mi volt a megbeszélés témája.

Kedden későn este kiderült: a két államfő nem külön találkozót tartott, hanem a vacsoraasztalnál beszélgettek. Vlagyimir Putyin mellé ültették az amerikai first ladyt, Melania Trumpot, majd a vacsora végeztével Trump csatlakozott hozzájuk, és bekapcsolódott a beszélgetésbe.

A feltételezett második találkozóról szóló információ kedden este bejárta az amerikai sajtót, a legnagyobb televíziós csatornák a beszélgetés feltételezett tartalmát vitatták. A CNN hírtelevízióban például azt latolgatták, hogy Melania Trump - mivel szlovén születésű - valószínűleg oroszul beszélgetett Putyinnal, ki tudja, miről, az amerikai közszolgálati rádió (NPR) pedig Sean Spicer szóvivőre hivatkozva „tálalta” a történetet. Spicer, a Fehér Ház szóvivője azonban csak annyit mondott, hogy Trump és Putyin a csúcstalálkozón tartott tárgyalások utáni díszvacsorán is elbeszélgetett egymással.

Az NPR szerint a második tárgyalásról szóló információ Ian Bremmertől, a politikai konzultációval foglalkozó, New York-i székhelyű, a demokratákhoz közelálló Eurasia Csoport elnökétől származott, aki ugyan nem volt ott Hamburgban, de azt állította, hogy a csúcstalálkozón résztvevő politikusoktól hallott Trump és Putyin újabb, eddig nyilvánosságra nem hozott tárgyalásáról. A közszolgálati rádió megszólaltatta Bremmert, aki azt állította, hogy a két államfő másodjára egy órán keresztül beszélgetett és ezzel „meghökkentette” a világ vezető politikusait. Bremmer hosszasan fejtegette azt is, hogy tudomása szerint Trump és Puyin „bizalmasan” beszélgetett egymással.

Donald Trump a hírek és találgatások megjelenése után, kedden későn este, Twitter-bejegyzésben reagált. „Beteg dolog a hamis híreket gyártó média története a titkos találkozóról Putyinnal. Németország kancellárja a G20-ak valamennyi vezetőjét a hitvesükkel együtt meghívta. A sajtó tudott erről!” - írta az elnök.

A G20-as országcsoport július elején tartotta csúcstalálkozóját a németországi Hamburgban, és az eddig nyilvánosságra került információk szerint Donald Trump és Vlagyimir Putyin hivatalos tárgyalása a tervezettnél jóval hosszabb ideig, több mint két és fél órán keresztül tartott.

Kapcsolódók

Kimaradt?