Eladta romániai érdekeltségét a McDonald’s

Eladta romániai érdekeltségeit egy máltai franchise cégnek a McDonald’s. Az amerikaiaknak ugyanis nem kifizetődő közvetlen módon jelen lenni Romániában – írja a zf.ro.

A gazdasági portál szerint a Premier Capital nevű cégcsoport a hétvégétől vált a McDonald’s Romania főrészvényesévé. Így a máltaiak működtetik ezentúl franchise-ban az amerikaiak 67 romániai gyorséttermét.

A zf.ro szerint az amerikaiak már másfél éve fontolgatják kivonulásukat, mert túl kicsi a piac ahhoz, hogy közvetlen módon jelen legyenek az országban. Egy éve az is elterjedt, hogy érdekeltségeik orosz kézbe kerülnek, ám ezt a McDonald’s Romania igazgatója spekulációnak nevezte.

Az amerikai cégóriás 20 éve van jelen az országban. A McDonald's 21 városban jelenlévő 67 éttermével és 4 ezer alkalmazottjával a legnagyobb étteremlánc Romániában, éves üzleti forgalma eléri a 120 millió eurót.

Az anyavállalat 2014-es bevétele 27 441 milliárd dollár volt, 2 százalékkal kevesebb, mint 2013-ban. Az étteremlánc nettó profitja pedig tavaly – 2013-hoz képest 15 százalékkal kevesebb – 4,758 milliárd dollár volt.

A tranzakció révén a Premier Capital lett az országban tevékenykedő legnagyobb franchise cég. A máltaiak Románia mellett további öt országban működtetnek McDonald’s-éttermeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?