Bíróság elé állították Kiss Sándort

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Bihar megyei önkormányzat alelnöke, Kiss Sándor ellen – számolt be csütörtökön a voceatransilvaniei.ro.

Kiss Sándort csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsítja a DNA. Ellene 2014 áprilisában indult bűnvádi eljárás, és ez év június másodikán 24 órára őrizetbe is vették az üzletember-politikust.

Az ügyészség egy korábbi közleményében négy ügyet sorol fel, amelyekkel - állítása szerint - Kiss Sándor és gyanúsított társai 4,3 millió euró haszonra tettek szert törvénytelen eszközökkel. A DNA állítása szerint három esetben ugyanazt a sablont alkalmazták. Romániai cégek építkezésben használt gépeket és anyagokat vásároltak nyugat-európai gyártóktól. Noha közvetlenül alkudtak az eladóval, az üzletet angliai és amerikai cégeken keresztül kötötték meg, amelyeknek több százezer euróval többet fizettek a kialkudott árnál.

Az árkülönbözetet az ügyészség állítása szerint valamennyi esetben a beiktatott angliai és amerikai cégek Kiss Sándornak és Mudura Sándor nagyváradi üzletembernek fizették ki. A csúszópénz azt szolgálta, hogy a cégek kedvező elbírálásban részesüljenek a közbeszerzési pályázatokon. Mudura Sándor a kivizsgálás ideje alatt meghalt.

Kiss Sándort egy korábban nem említett ügyben is gyanúsítja az ügyészség. Eszerint 2004 és 2008 között 3,2 millió euró csúszópénzt kért és kapott egy üzletembertől annak a kijárásáért, hogy a nagyváradi hőerőmű az illető üzletember cégétől vásárolja a szenet. Ebben az ügyben - a közlemény szerint - maga a csúszópénzt fizető üzletember tett feljelentést.

Kiss Sándor ártatlannak vallotta magát, de közölte: lezárult a politikai karrierje.

Kapcsolódók

Kimaradt?