Őrizetbe vették a Bihar megyei tanács alelnökét, Kiss Sándort

Több órás kihallgatás után őrizetbe vette kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Bihar megyei önkormányzat alelnökét, Kiss Sándort és Beniamin Rus üzletembert – írja a bihon.ro.

Az RMDSZ politikusát azzal gyanúsítják, hogy 2006-ban, a Bihar megyei tanács elnökeként összesen 700 ezer euró csúszópénzt fogadott el a vállalkozótól, aki a Selina cég tulajdonosaként egy lakóparkot akart építeni Nagyváradon.

Abban az évben Bihar megye önkormányzata versenytárgyalást hirdetett egy nagyváradi telek értékesítésére. Az ügyészek szerint a csúszópénzért cserében Kiss Sándor közbenjárt annak érdekében, hogy Beniamin Rus megnyerje a versenytárgyalást.

A vásár megtörtént, a telek a vállalkozó tulajdonába került, ám a lakópark nem épült fel. A számvevőszék a versenytárgyalás feltételeinek megszegésére hivatkozva felszólította a megyei tanácsot, hogy vegye el a Selinától a földterületet.

A korrupcióellenes ügyészség 2014 áprilisában közölte, hogy bűnvádi eljárást indított Kiss Sándor ellen. A DNA akkor arról is tájékoztatott, hogy az ügyeknek Románián kívüli szálai is vannak, ezért a nyomozásban együttműködött a magyarországi, hollandiai és németországi hatóságokkal. 

Kiss Sándor 2000 óta tölt be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban. 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban az önkormányzat alelnöke volt. 

Kiss Sándor a bűnvádi eljárás tavalyi elindításakor nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz, melyben közölte, hogy a nyomozó hatóság többször vizsgálta már az említett ügyeket, és mindig vádemelés nélkül zárta le a nyomozást. A keddi őrizetbe vétel után a Bihar megyei RMDSZ állásfoglalásban fejezte ki szolidaritását és biztosította támogatásáról Kiss Sándort.

 

Kimaradt?