banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

Szabadlábon védekezhet Kiss Sándor

Bírósági felügyelet alatt, szabadlábon védekezhet az ellene indított bűnvádi eljárás során a Bihar megyei önkormányzat alelnöke, Kiss Sándor – döntötte el szerdán a Bihar megyei törvényszék. Az ügyészek a politikus előzetes letartóztatását kérték.

Mint korábban megírtuk, kedden több órás kihallgatás után őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség Kiss Sándort és Beniamin Rus üzletembert, aki szintén bírósági felügyelet alatt, szabadlábon védekezhet. A törvényszék szerdai döntése megfellebbezhető.

Kiss Sándort csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással, míg az üzletembert pénzmosással gyanúsítják. A korrupcióellenes ügyészség 2014 áprilisában közölte, hogy bűnvádi eljárást indított Kiss Sándor ellen, akit három, 2003 és 2006 közötti ügyben gyanúsít csúszópénz elfogadásával. A DNA akkor arról is tájékoztatott, hogy az ügyeknek Románián kívüli szálai is vannak, ezért a nyomozásban együttműködött a magyarországi, hollandiai és németországi hatóságokkal.

Magyarországi szálak?

A DNA keddi közleményében immár négy ügyet sorol fel a nyomozóhatóság, amelyekkel – állítása szerint - Kiss Sándor és gyanúsított társai 4,3 millió euró haszonra tettek szert törvénytelen eszközökkel. Az ügyészek állítása szerint három esetben ugyanazt a sablont alkalmazták. Romániai cégek építkezésben használt gépeket és anyagokat vásároltak nyugat-európai gyártóktól. Noha közvetlenül alkudtak az eladóval, az üzletet angliai és amerikai cégeken keresztül kötötték meg, amelyeknek több százezer euróval többet fizettek a kialkudott árnál.

Az árkülönbözetet az ügyészség állítása szerint valamennyi esetben a beiktatott angliai és amerikai cégek tulajdonosa, Bojtor Vilmos László készpénzben vette fel, és fizette ki Kiss Sándornak és Mudura Sándor nagyváradi üzletembernek, hogy ezáltal kedvező elbírálásban részesüljenek különböző közbeszerzési eljárásokon. Mudura Sándor a kivizsgálás ideje alatt meghalt. Az ügyészség szerint az egyik ügyben a debreceni Keviép Kft. és annak ügyvezetője, Miklóssy Ferenc is érintett.

Kiss Sándort egy korábban nem említett ügyben is gyanúsítja az ügyészség. Eszerint 2004 és 2008 között 3,2 millió euró csúszópénzt kért és kapott egy üzletembertől annak a kijárásáért, hogy a nagyváradi hőerőmű az illető üzletember cégétől vásárolja a szenet. Ebben az ügyben – a közlemény szerint - maga a csúszópénzt fizető üzletember tett feljelentést.

Az RMDSZ megvédte

Kiss Sándor a bűnvádi eljárás tavalyi elindításakor nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz, melyben közölte, hogy a nyomozó hatóság többször vizsgálta már az említett ügyeket, és mindig vádemelés nélkül zárta le a nyomozást.

Az RMDSZ Bihar megyei szervezete kedden állásfoglalásban vette védelmébe Kiss Sándort. Furcsa egybeesésnek találta, hogy a politikus ellen tavaly a választási kampányban újult ki az ügyészségi vizsgálat, idén pedig azt követően vették őrizetbe, hogy több helyi ügyben fogalmazott meg markáns, a többségnek nem tetsző álláspontot.

banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?