Csütörtökön dől el a Székely Szabadsága Napjának ügye

Csütörtökön tárgyalja a marosvásárhelyi bíróság a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fellebbezését a marosvásárhelyi Székely Szabadsága Napja megszervezésének ügyében.

Mint ismert, az SZNT a gyülekezési jog megsértésére hivatkozva óvta meg Dorin Florea polgármesternek azt a döntését, hogy nem engedélyezte a március 10-re tervezett felvonulást a Székely Vértanúk Emlékoszlopa és a főtér között.

A Székely Szabadsága Napjának megszervezéséről tartot hétfő esti megbeszélésen Izsák Balázs kiemelte, hogy a gyülekezési jog nincs engedélyhez kötve, a polgármester mégsem hagyta jóvá a rendezvény második részét, a másfél órás programot követő felvonulást. Ez az intézkedés az SZNT elnöke szerint ellenkezik a gyülekezési törvénnyel.

Izsák azt is hangsúlyozta, hogy az SZNT jogkövető szervezet, a törvények tiszteletben tartásával lép fel, a megalakulása óta eltelt tíz esztendejét nem az anarchia, hanem a törvényesség jellemezte. Ezért sem tartotta tárgyszerűnek arról beszélni, hogy mi lesz akkor, ha a bíróság nem ad helyet a fellebbezésnek.

A szervezők arra is figyelmeztették a résztvevőket, a marosvásárhelyi magyarokat, illetve azokat, akik készülnek Marosvásárhelyre utazni március 10-én, hogy mozgósítsanak minél több embert, legyen minél nagyobb a tömeg, hiszen a tiltakozás egyik formája, ha százezren gyűlnek össze a vértanúk oszlopánál.

Kapcsolódók

Kimaradt?