Csak részben engedélyeznék az SZNT márciusi rendezvényét

Csak részben véleményezte kedvezően a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által március 10-re meghirdetett, Székely szabadság napja elnevezésű tömegrendezvényt az illetékes marosvásárhelyi bizottság - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség parancsnoka a hírügynökségnek elmondta, hogy a nyilvános rendezvényeket véleményező bizottság szerdán elemezte az SZNT által meghirdetett rendezvény részleteit, és csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezést véleményezte kedvezően, az összegyűltek felvonulását nem. A bizottság véleményezése konzultatív jellegű, a végső döntést Dorin Florea polgármesternek kell meghoznia.

Valentin Bretfelean elmondta, a bizottság úgy vélte, az SZNT tiltakozó felvonulása nem kapcsolható össze a megemlékező rendezvénnyel. A megállapításnak azért van jelentősége, mert más előírások érvényesek a megemlékezésekre és másak a tiltakozó megmozdulásokra.

Izsák: minden rendben lesz

Izsák Balázs, az SZNT elnöke az MTI-nek a bizottsági ülés után kijelentette, hogy vannak ugyan nézetkülönbségek a bizottság és az SZNT között, de egyelőre az eredeti elképzeléseknek megfelelően szervezik a tömegrendezvényt. "Bizonyos szervezési részletkérdéseket a következő napokban kell tisztázni a hatóságokkal" - mondta Izsák Balázs. Hozzátette, a gyülekezési törvény szerint a bizottság csak a szervezők beleegyezésével módosíthatja egy tömegrendezvény egyes elemeit, ők pedig nem írták alá a szerdai bizottsági ülés jegyzőkönyvét.

Autonómiapárti határozatok elfogadására kérte fel a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székelyföld települési önkormányzati testületeit egy szerdán közzétett nyílt levélben. Az MTI-hez is eljuttatott levélben az SZNT azt kéri a Székelyföld települési önkormányzataitól, hogy határozatban nyilvánítsák ki az autonómia iránti igényüket. Az SZNT mellékelte azt a határozattervezetet, amelyben 153 székelyföldi önkormányzat nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.

Izsák Balázs rámutatott: a gyülekezési jogot az alkotmány szavatolja, a bizottság azokat a gyakorlati szempontokat vizsgálja, amelyek biztosítják, hogy a tömegrendezvényen senkit semmilyen bántódás ne érjen, és incidensek nélkül folyjon le a rendezvény. Hozzátette, az SZNT kész a tavalyinál nagyobb hangsúlyt fektetni a biztonságra. Több biztonsági embert szervez be, és jobban felkészítik őket.

"A tavalyi rendezvény végén a tömeg eloszlása után a csendőrség és a rendőrség vezetői kezet szorítottak velünk és gratuláltak ahhoz, hogy sikerült incidensek nélkül lebonyolítani a tömegmegmozdulást. Remélem, hogy az idei rendezvény ugyanígy fog befejeződni" - jelentette ki Izsák Balázs.

A Székely szabadság napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. A tömeg által közfelkiáltással elfogadott és a kormánynak benyújtott, a Székelyföld autonómiáját követelő petícióra nem érkezett válasz.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?