Johannis inkább a választókkal találkozik, mint hogy Dăncilával vitázzon

A szociáldemokraták mindenféle manőverrel próbálják magukra irányítani a figyelmet, de ő a választókkal való találkozásokra akar koncentrálni – jelentette ki hétfő este Klaus Johannis. 

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökjelöltje ezzel arra reagált, hogy Lia Olguţa Vasilescu, a PSD kampányfőnöke levélben fordult a Nemzeti Liberális Párt kampányfőnökéhez, Dan Motreanuhoz, kérve, hogy legalább két nyilvános vitát szervezzenek a második fordulóba jutott két államfőjelölt, Viorica Dăncilă és Klaus Johannis között. 

„A PSD mindenféle manőverrel megpróbálja magára irányítani a figyelmet. Már most megmondom – de fogok erről beszélni a kampánygyűlésen is kollégáimmal –, hogy a második forduló előtti kampányban én a választókkal való találkozásokra fogok összpontosítani” – mondta Johannis a PNL központi székházában.

Mit kér a PSD?

A szóban forgó levélben azt írták: Dăncilă több ízben is jelezte, hogy nyilvános vita keretében szeretné ütköztetni álláspontját Johannisszal, de üzenete mindvégig válasz nélkül maradt, és a befutó jelöltek közti vita hiánya a választási kampány egyik gyenge pontja volt.

„Reméljük, hogy ez a helyzet nem fog a második fordulóban is megismétlődni. A román állampolgároknak tartozunk egy nyílt és őszinte vitával arról, hogy a két államfőjelöltnek milyen tervei vannak Románia számára. Következésképpen jelen levélben kérjük, hogy közös megegyezéssel kerüljön sor legalább két nyilvános vitára Dăncilă asszony és Johannis úr között a november 24-ére beütemezett második forduló előtt'” – olvasható a dokumentumban. 

A levél megszövegezője arra is kitér, hogy a PSD nyitottan néz a vita elébe, amennyiben azt pártatlan moderátorok vezetik és átlátható keretek között zajlik majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?